Minap hallgattam, néztem – enyhén hitetlenkedve – egy hírt valamelyik román kereskedelmi csatornán, miszerint egy regáti polgármesteri hivatal ajándékba kapott egy korszerű tűzoltó-szerkocsit német testvértelepülésétől, de egy év után továbbadományozta a hivatásos tűzoltóknak az értékes és felettébb szükséges adományt, mert… a polgármesteri hivatalban nem tudtak létrehozni egy gépkocsivezetői állást, hogy legyen aki bevetésekre elkormányozza a piros, szirénás autót. Meglepett a hír, mert mifelénk minden valamirevaló településen önkéntes tűzoltó-alakulat működik, felszereltségük adományokból, pályázati pénzekből és a közigazgatási egységek ráfordításaiból egyre gyarapodik: a szerkocsik száma egyre növekedik, kocsiszíneket emelnek számukra, hogy mindig bevetésre készen lehessen tartani a járműveket, az önkéntesek pedig egyre korszerűbb védőfelszerelést kapnak, hogy önként vállalt és odaadással végzett munkájukat minél eredményesebben végezhessék. Meglepett a továbbajándékozott szerkocsiról szóló hír. Elgondolkodtam, mit gondolhattak erről az adományozó német testvértelepülés lakói, elöljárói? No meg azon is elgondolkodtam, lenne-e egyáltalán önkéntes tűzoltó-alakulat községeinkben, falvainkban, ha elöljáróink úgy álltak volna hozzá a kérdéshez, mint regáti kollégájuk: várták volna a sült galambot, s sült galamb képében azt, hogy valaki odafent kitalálja, hogy valakiknek odalent gépkocsivezetői állásra lenne szükségük, hogy működtessék az ajándékba kapott tűzoltó-szerkocsit. A jelek szerint nem közösségben gondolkodik a szóban forgó elöljáró, hanem parancsot vár, azt teljesíti, ő maga is parancsol, s elvárja, hogy parancsát teljesítsék. Holott a közösségben való gondolkodás nem parancs teljesítését, hanem a feladatok megtalálását és minél eredményesebb elvégzését, a megoldási lehetőségek közül a legcélravezetőbbek megtalálását és gyakorlatba ültetését jelenti. A parancsot teljesítő és parancsoló elöljáró nem gondolkodik, nem vállal felelősséget, csak közvetít. A megoldásokat mindig fentről várja, az eredményeket lentről – ő maga és felettesei dicsőségére. A közösségben gondolkodó elöljáró legjobb tudása szerint tesz eleget feladatának, kreatív módon próbálja megoldani a gondokat, megkeresni a célravezető lehetőségeket, megoldásokat, nem azt nézi, hogy mit miért nem lehet, hanem inkább azon töri a fejét, hogy mit hogyan tehet. Ez mentalitásbeli különbséget jelent. Azt, hogy míg a mi falvaink közösségei elsőként maguk segítenek önmagukon, ha bajba kerülnek, az említett regáti polgármester által vezetett közösség mástól kell várja a segítséget. Még akkor is, ha a közösség tagjaiban meglenne a hajlandóság az önkéntes munkára, a kölcsönös segítségnyújtásra – de megfosztják attól a lehetőségtől, hogy ez a hajlandóság megmutatkozzon. Nos, ezért hallgattam hitetlenkedve a tűzoltó-szerkocsi továbbajándékozásáról szóló hírt. S megütközést keltett bennem nemcsak a hírben tálalt tény, hanem az is, hogy fel sem merült a híranyag készítőiben a pozitív példa, a lehetséges megoldás megkeresése és felmutatása. Sarány István