Hirdetés

Tusnádfürdői Városnapok

HN-információ

Kulturális, hagyományőrző, szabadidős, ifjúsági és szórakoztató programokban gazdag rendezvénysorozat kezdődik holnap Tusnádfürdőn: a Tusnádfürdői Városnapok keretében reggel 9-kor a már hagyományossá vált szabadtéri főzőversennyel indul a nap, a tapasztalatok szerint évente több mint tíz csapat szokta összemérni gasztronómiai tudását. A másfél naposra szűkített rendezvény által az önkormányzat célja bevonni az aktív civilszervezeteket, egyesületeket a szervezésbe annak érdekében, hogy a színes és mozgalmas eseménysorban mindenki megtalálja a számára érdekes, szórakoztató programot – tájékoztatott Melles Mária alpolgármester. Mint mondta, teret kapnak a néphagyományok, a sportrendezvények, no meg a gyermekprogramok. „Jókai emlékévet ülünk, ezért ezeken a napokon könyvkiállítással, előadásokkal emlékezünk Jókai Mórra, a nagy regényíróra, mesemondóra, iskolánk névadójára” – tájékoztatott az alpolgármester –, dr. Árpás Károly tudós tanár, író, műfordító fog szombat délután előadást tartani Jókai Mór életéről, munkásságáról.” Vasárnap az ünnepi szentmise után köszöntik a 25. és 50. éves házassági évfordulójukat ünneplő, valamint a 18. és 80. életévüket betöltő tusnádfürdői lakosokat. A nap fénypontja a Tusnádfürdőért Díj átadása lesz, a rendezvénysorozat záróakkordjaként a Csíkszentsimoni Fúvószenekar koncertezik.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!