Tulajdonostámogatás
A védő erdősávokra vonatkozó, 2002/289-es törvény is azon jogszabályok közé tartozik, amelyeket ugyancsak nagy előszeretettel módosítottak és egészítettek ki utólag. Ennek ellenére is az előírások jobbára papíron maradtak, de védő erdősávok nemigen létesültek.
A múlt esztendő szeptemberében jelent meg a fentebb említett törvényt újólag módosító 2016/50-es sürgősségi kormányrendelet. Ezt azért tartották időszerűnek és indokoltnak, mert a védő erdősávok kivitelezése megkövetelte kisajátításokra vonatkozó jogszabályok nem voltak egyértelműek. Amúgy két ilyen jogszabály révén szabályozták a kisajátítást, a 2002/289-es törvény, másrészt pedig a 2010/255-ös törvény révén. A szóban forgó sürgősségi kormányrendelet közérdeklődésre is számot tartó egyes előírásait vázlatosan annak idején lapunkban is ismertettük, nevezetesen a 2016. szeptember 14-i számunkban. Most azért térnénk vissza erre a jogszabályra, mert a Hivatalos Közlöny június 30-i számában jelent meg ama 2017/150-es törvény, amely révén jóváhagyták ezt a sürgősségi kormányrendeletet. Ahogy az lenni szokott, a parlament általi szentesítésre nem szó nélkül került sor, hanem módosításokkal és kiegészítésekkel. Ebben a vonatkozásban újdonságot jelent az, hogy a védő erdősávok létesítése végett közhasznú célzatú kisajátításra vonatkozó műszaki-gazdasági dokumentációt ezentúl szerződő hatósági minőségében a Romsilva dolgozza ki. A kisajátításra kerülő területek esetében a követendő, illetve alkalmazandó eljárás az, amelyet előírnak a 2010/255-ös törvény vonatkozó szakaszai.
Kétféle erdősáv...
Amúgy a mezőgazdasági területek védelmezését szolgáló erdősávok létesítésére a most megjelent törvény értelmében jobbára a síkvidéken kerül sor, például a Duna-völgyében vagy a Dobrudzsai-fennsíkon. Ilyen esetekben a védő erdősávok létesítésére vonatkozó javaslatok kidolgozása a mezőgazdasági szaktárcára hárul. Az erózió leküzdésére létesítendő védő erdősávokat országszerte be kell tervezni, összhangban a leromlott területek beerdősítésére vonatkozó 2010/100-as törvény előírásaival. Egy másik újdonságszámba menő szakasz értelmében a 2002/289-es törvény 2-es szakaszában előírt védő erdősávokat azon területeken, amelyeket a területi-közigazgatási egységek vagy más közintézmények birtokolnak oly képpen fogják kivitelezni, hogy azok átkerülnek az állami köztulajdonba és a Romsilva ügykezelésébe. Ugyancsak a Romsilvára hárul azon területek esetében is, amelyek közhasznú célzatú kisajátítás nyomán kerültek állami köztulajdonba.
Amúgy a most megjelent törvény értelmében hatályon kívül helyeződtek a 2002/289-es törvénynek a kisajátítási eljárásra vonatkozó 12–21-es szakaszai.
Hecser Zoltán