Tudta?

HN-információ
kovacs_hont_imreTiszta szerencse, hogy a kopaszodás nem politikai kérdés! Ha az lenne, azt hiszem, az egész város tele lenne a mindenhová felnyálazott Hajat vásárolunk (Cumpărăm păr) feliratú plakátok széttépett foszlányaival. Mert hát milyen dolog az, hogy sok hasonszőrű társammal együtt önhibámon kívül én nem gazdagodhatok meg hajkereskedésből! Azt hiszem, végtelenül irigy lennék a hosszú hajúakra, akár tét nélkül is kampányolnék Băsescu exelnök ellen, amiért kopaszodását leplezni próbálta, árulóvá válva ezáltal közöttünk, kopaszok között! Lemondanék a rockzenéről is, legfeljebb egy kis Eddát hallgatnék Pataky miatt, de csak csendben. Hajvásárlós, szemtelen gerillák, akkora NEM-mel szavaznék ellenetek, amekkora nincs a világon! Mert a politikával nem lehet viccelni, kérem szépen! Politikai nézet szerint kell nősülni, gyermeket nevelni, orientáltságtól függően bal vagy jobb kézzel feneket törölni, zászlót bontani, hitet vallani, és politikai pálfordulás esetében azonnal elválni! Tudja ezt a magyar, s mint meggyőződhettem felőle: tudja a székely is. Megjelentek Csíkszeredában is a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) plakátjai. Ízléstelen, sőt büntetendő, helyenként frissen lejárt események plakátját borították el, 50 méterre megközelítették a színház előtti székely zászlót! Viccet csinálnak a politikából, bagatellizálják a szavazati jogot. Még nálunk is, Erdélyben! Hat plakátot láttam, szerencsére kettő már le van tépve, de vigyázzanak, akik a központi parkban járnak, mert négy még ott éktelenkedik az egyik hirdetőtáblán! Annyira gusztustalanok, hogy meg sem mertem közelíteni őket. Pedig élvezettel téptem volna le. Megkezdtem volna a felső sarkából és húztam volna lefelé egy hosszú csíkot. Ahogy a hátukból hasítanék szíjat ezeknek a veszett állatoknak! S jó vastagon sóval meg is hinteném, hogy vonítsanak! Jó na, ne haragudj, lecsillapodok, kicsit valóban felhúztam magam. A politika már csak ilyen. De ne, ne kezdjed az ilyen hülye érveket, hogy mindenkinek szíve joga a plakátozás, és mindenkinek szíve joga a sok plakát közül annak hinni, amelyik az ő értékrendjével azonosul! Ne gyere ezzel a marhasággal, hogy nem lázadhatsz úgy, hogy lesepred a sakkfigurákat! Komoly kérdésekben nincs helyük komolytalan embereknek! Most miért forgatod ki a szavaimat? Én nem mondtam azt egy szóval sem, hogy nekik nem is járna szavazati jog. Miért mondasz ilyent, hogy azért tépném le a plakátokat, mert annyira butának nézem a választókat, hogy szerintem néhány idétlen felirat megtévesztené őket? Ezt azonnal vond vissza, nem nézem hülyének a választókat! Tudom, hogy a józan belátás szerint döntenek, nem pedig a plakátok hatására. Csak ezek nem is viccesek. Bár mondjuk az igaz, hogy nagyot röhögtem, amikor először olvastam, hogy „Tudta? – Mit?”. Az jó volt. S az is, amikor egyszerűen az a válasz, hogy „Nem”. Visszatérve: abban igazad van, hogy ilyen szempontból nem kellene ekkora feneket kerekíteni ennek. A plakát mégiscsak egy darab papír, és amennyi hülyeséget papírra vetnek nap mint nap, úgysem lehetne a töredékét sem széttépkedni. Erős közösséget hiába bolondítanak, a bátrak pedig kikérik maguknak a párbaj tisztaságát: egyforma fegyverek, egyforma töltények kellenek. És az nyer, aki jobb, józanabb, meggyőzőbb, tapasztaltabb. Végső soron minden letépett plakát egy-egy foszlánya annak, hogy nem hiszünk a saját igazságunk tisztaságában, erejében. Igen, basszus, kicsit igazad van, a sok merevség mellé valóban szorulhatna több humor belénk! Ha minden más üzenetet elfojtasz, csordaszavazó leszel. Dönts úgy, ahogy neked szimpatikus, de azt is hagyd érvényesülni, ami másoknak rokonszenves! Én már azt se bánom, ha a kopaszodásból politikát csinálnak és elárasztják a várost plakátokkal. Mi, kopaszok legalább nem tudunk hajba kapni! Kovács Hont Imre




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!