Tudományos írások a gyergyói oktatásról
A gyergyói oktatás helyzetét boncolgatják a Gyergyói Szemle című tudományos és ismeretterjesztő folyóirat frissen megjelent, negyedik lapszámában. Az évente megjelenő kiadvány új számában tizenhárom tanulmányt olvashatunk, a folyóiratot pedig már több gyergyószéki településen is bemutatták.
Az oktatás helyzete Gyergyóban – ezzel a címmel jelent meg a Gyergyói Szemle negyedik lapszáma, amelyben ezúttal is számos érdekes írást olvashatunk. Főként a szociológiai témák hangsúlyosabbak a mostani lapszámban: Papp Z. Attila és Márton János a gyergyói kistérség általános iskoláinak 2011–2018 közötti eredményeiről ír, Jánosi-Rekeczki Kata iskolapszichológus a végzős középiskolások pályaválasztását meghatározó szempontokat vizsgálja írásában, Bakos Kinga megyénk pedagógusainak szubjektív életminőségéről publikál, míg Vencser László napjaink hitoktatásáról és annak kihívásairól számol be.
A folyóirat történelmi rovatában András Szabolcs történelemtanár a gyergyószentmiklósi Fogarassy Leánynevelő Intézetben – rövid ideig – zajlott tanítóképzésről ír, Illyés Attila ditrói tanító pedig a Gyergyói Római Katolikus Tanítóegylet történetének fénykorát osztja meg az olvasóval.
Az irodalmi rovatban az Erdélyi Tankönyvtanács szerkesztője, Köllő Zsófia a romániai magyar tankönyvkiadás helyzetéről publikál, lapunk korábbi munkatársa, Bajna György pedig a gyergyószentmiklósi irodalomnépszerűsítő törekvésekről, ezek jelenlegi, aggasztó helyzetéről ír a friss Gyergyói Szemlében.
A művészetek témájában Baricz-Tamás Imolának a Balázs József alfalvi festőművésszel készített interjúját olvashatjuk, amelyben a megszólaltatott nem rejti véka alá véleményét a művészeti nevelést illetően. A néprajz tematikájában Kisné Portik Irén néprajzkutató saját pályájával kapcsolatban oszt meg személyes hangvételű visszaemlékezést, Rab Árpád pedig a digitális oktatás lehetőségeit részletezi.
Az amerikai Columbia Egyetemen végzett – és a New Yorkban kutató közgazdász – gyergyóalfalvi Magyari Ildikó a Gazdaság rovatban arról értekezik, hogy a Székelyföld versenyképességének növelése érdekében mit tanulhatunk külföldtől. A természettudományok rovatában is egyetlen írást olvashatunk, itt Szász Annamária a ditrói születésű Csiby Lőrincről ad ismertetőt, aki nem mellékesen a Selmecbányai Erdészeti Akadémia oktatója volt.
– Úgy gondoljuk, hogy az oktatás valóban nem kidobott pénz, hanem mindig megtérülő befektetés, amely komoly kitörési lehetősége lehetne Gyergyószéknek – fogalmazott lapunknak a témaválasztást illetően a Bethlen Gábor Alap támogatásával megjelent folyóirat felelős szerkesztője, Borsos Gyöngyi.
A friss lapszámot egyébként március 11-én Borszéken, március 13-án pedig Gyergyócsomafalván is bemutatják.
Kertész László