Hirdetés

Trianon másodszor

HN-információ
A Széchenyi-díjas dr. Romsics Ignác magyar történész Trianon másodszor. Az 1947-es párizsi békeszerződés című előadását hallgathatták meg a jelenlévők múlt héten a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nagy Aulájában. A magyarság történelme órával egybekötött eseményt megelőzően a professzor Székelyföld-díjat vehetett át. Előadásában a párizsi békeszerződés részleteire tért ki. Közösen szervezte meg a Székelyföld folyóirat és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara dr. Romsics Ignác előadását. A kétórás értekezésen az egyetem hallgatói és oktatói vettek részt, nagyjából hatvan személy. A történész, egyetemi professzor a magyar tudományos élet egyik legtekintélyesebb személyisége. Pályafutása során számos olyan témát dolgozott fel, amely valamilyen módon Erdélyhez kapcsolódik. Írt könyvet Bethlen Istvánról, az 1920-as trianoni és az 1947-es párizsi békeszerződésről egyaránt. A professzor a Székelyföld folyóirat meghívására érkezett a térségbe, a felkérés nem véletlen, ugyanis a folyóirat Székelyföld-díjjal tüntette ki, hangzott el a felkonferálás alkalmával. Bár a történelmi Magyarország szétesését általában Trianonhoz társítja a történelem – Erdély Romániához csatolásáról szólt az előadás –, a trianoninál sokkal kevésbé ismert békeszerződést, illetve annak előzményeit és következményeit mutatta be 1947-ből.

Vlaicu Lajos



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!