Trehányság magas fokon

HN-információ
Az elmúlt néhány napban az igazi meleg, tavaszias időjárásnak köszönhetően a hideg és vele együtt a hó is kezd szépen eltakarodni. Így ami eddig szép fehér volt, most mocskos lesz, s szemünk elé kerül az emberi gondatlanság, trehányság nyoma. Például vannak olyan csíki települések, ahol sem tavasszal, sem ősszel nem törődnek az emberek azzal, hogy a portájuk előtt lévő sáncot kitakarítsák. Ott van Csíkszentlélek, ahol a víz el sem tud folyni a sáncban, mert gazzal és mocsokkal fel van telve. A víz kiömlik az útra, amely reggelre felfagy – éjszakánként még hidegek vannak –, és az autósok, akik nem tartanak hozzá ehhez, nagyon gyorsan bajba kerülhetnek. Vagy a másik oldal: a víz visszafolyik a portára, megtöltve az udvart, illetve a pincéket. Persze azon nyomban hibás is van: a tanács. A megyei és a helyi, hogy nem oldják meg egyszer s mindenkorra ezt a problémát, vagyis hogy a kapujuk előtti sáncot nem takarítják ki. Végül is így kell ezt csinálni: saját házunkban vagy az udvarunkon sem kell rendet tartani, hiszen majd a tanács kiküld valakit, aki elmos, feltakarít, sepreget stb. helyettünk. Egyszerűen néha szörnyű, hogy milyen igénytelenek tudunk lenni, nemcsak mással, de még saját magunkkal szemben is. Ha nem sajnálnánk magunktól azt az egy óra munkát, amely idő alatt ki lehetne takarítani a sáncot, akkor most a víz nem az úton folyna – magával sodorva palackokat és további szemetet –, hanem a helyén. Mennyivel szebb látvány lenne, nem? Darvas Attila




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!