Hirdetés

Továbbra is pont nélkül

Esélye sem volt a pontszerzésre a VSK Székelyudvarhelynek a Bölények Ligája hatodik játéknapjának Suceaván rendezett bajnokiján, a hazaiak eddigi legjobb formájukat hozták, rendesen megszórták az udvarhelyieket, akik továbbra is pont nélküliek a bajnokságban.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 1 perc
Továbbra is pont nélkül
Nem sok esélyt adott a moldvai csapat az udvarhelyieknek | Fotó: CSU Suceava Fotó: CSU Suceava

Telt ház fogadta a csapatokat szombaton, a férfi kézilabda Bölények Ligája hatodik fordulójának Suceaván rendezett összecsapásán. A VSK Székelyudvarhely első pontjaiért utazott a moldvai csapat otthonába, de tudni lehetett, hogy ehhez komoly bravúrra lett volna szükség. A hazaiak kissé nehezen tették túl magukat a drámai végjátékban elszenvedett Vaslui elleni vereségükön, és ezen a mérkőzésen akarták kiköszörülni a csorbát. Elszántságuk már az első percekben meglátszott, gyorsan elhúztak, és végig uralni tudták a mérkőzést. A VSK-nak voltak jó pillanatai, a 30 dobott gól a sok hiba ellenére is figyelemre méltó, a gond csupán, hogy a remek napot kifogó Suceava messzemenően jobbnak bizonyult, és 40-szer zörgette meg az udvarhelyi kaput.
– Sok ez a 40 gól egy mérkőzésre, bár igyekeztünk felkészülni, el kell ismernem, elég nagy különbség volt a két csapat között, legyen szó csapatjátékról, akaraterőről, elszántságról. A mérkőzést az egy–egy elleni csaták döntötték el, melyben a házigazdák egyértelműen jobbak voltak – nyilatkozta a mérkőzés végén az udvarhelyiek vezetőedzője, Sipos Lóránt.
A következő fordulóban, október 5-én 18 órától a VSK Focșani lesz az udvarhelyi csapat vendége.

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 6. forduló

Nagybányai Minaur – Tordai Potaissa 29–25, Bukaresti CSM – Bákói VSK 30–23, VSK Nagyvárad – HC Bodzavásár 31–36, CSU Suceava – VSK Székelyudvarhely 40–30, VSK Vaslui – VSK Konstanca 27–30, VSK Foksány – Temesvári Poli 27–25. A Bukaresti Steaua – Bukaresti Dinamo találkozót október 15-én játsszák.
Az állás: 1. Dinamo 18 pont, 2. Minaur 15 p., 3. Konstanca 15 p., 4. VSK Bukarest 12 p., 5. Foksány 12 p., 6. Potaissa 9 p., 7. Suceava 9 p., 8. Steaua 9 p., 9. Bodzavásár 9 p., 10. Bákó 6 p., 11. Temesvár 6 p., 12. Vaslui 6 p., 13. Nagyvárad 0 p., 14. Székelyudvarhely 0 p.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!