Hatodik mandátumának első évén van túl Tamás Ernő, Székelyvarság polgármestere. Mint mondta, 2000 májusában foglalta el helyét a tanyavilág élén, elég nehéz feladatot örökölve elődjétől. A sikerek elérése és a település felvirágoztatása csakis csapatmunkával volt lehetséges – idézte fel a polgármester, akivel az elmúlt évek megvalósításairól beszélgettünk. – Hogyan tekint vissza polgármestersége eddigi éveire? – Székelyvarságnak hatalmas hátránya, hogy 36 kilométerre van Székelyudvarhelytől, gyakorlatilag eldugva az isten háta mögött. Tanyavilágról van szó, amely, tegyük hozzá, megmaradni és fejlődni vágyik, éppen ezért ezeket a hátrányokat igyekeztünk az évek során előnnyé változtatni. Sok mindent tettünk azért, hogy ez ilyen irányba mozduljon el. Gondolok itt elsősorban a turizmusra, hiszen nekünk ez jelenti a kitörési pontot. Bár nem tartja el Székelyvarságot, nagyon sokat hoz a konyhára. Páratlan a táj, ahol élünk, amelyet örököltünk, és ezt próbáljuk építeni. Azt hiszem, jó úton járunk, hiszen ha ma valaki turizmusról beszél, akár Hargita megyében, akár Erdélyben, Székelyvarságot biztos megemlíti, s nem kell már elmagyarázni, hogy hol is van, ez pedig már jó jel! Az elmúlt évek, évtizedek munkával, tervezéssel és számos megvalósítással teltek, ami, hangsúlyozni szeretném, nemcsak az én érdemem, hanem csapatmunka, a helyi tanács s az egész közösség érdeme. – Milyen beruházásokat sikerült megvalósítani az elmúlt időszakban? – Polgármesterségem évei alatt az egyik legnagyobb kivitelezés a 120 kilométer hosszú villanyhálózat és a 120 kilométer vízhálózat kiépítése volt. Van 150 kilométer hosszú úthálózatunk, amelyeket folyton próbálunk javítani, karbantartani és járhatóvá tenni. A villany- és vízhálózat már korábban megvalósult, mára pedig a negyedik rendszert építjük felújítás céljából, ugyanis kezdjük lassan kinőni a régi hálózatot. Míg a 2000-es években 650 házszám volt, addig mára ez ezer fölé emelkedett. Természetesen ebbe beletartozik az a több mint 300 hétvégi ház is, amely nálunk épült az évek során. Őket is magunkénak tartjuk, róluk is ugyanúgy kell gondoskodnunk infrastrukturális szempontból, mint az állandó lakosokról. – Melyek voltak az idei év prioritásai? – Büszkeséggel tölt el, hogy mára már szinte nincs is olyan ház, amelyet ne lehetne autóval megközelíteni egész Varság területén. Talán öt ilyen lehet összesen. Az idei év legnagyobb prioritása az utak építése volt, szinte nem is foglalkoztunk mással. Köveztünk, javítottunk ott, ahol szükség volt rá. Eljutottunk oda, hogy az emberek megértették: ha a kerítésüket bennebb teszik pár méterrel, hogy az utat szélesíteni, javítani tudjuk, akkor a jó, járható útnak köszönhetően megtérül a veszteségük. 150 km úthálózatunk van, ebből 42 km községi út, amelynek nagy része két méter széles, valamikor szekérutaknak kialakított szakasz volt. Az elmúlt években számos helyen sikerült négyméteresre szélesíteni, és ott elvégeztük a munkálatokat, de van még hely, ahol bennebb kell tenni a kerítéseket. A lakosok belátták, hogy az út a legfontosabb, mert a tűzoltóautó, a mentő is ki kell jusson mindenhová, és ehhez a két méter széles út bizony nem elég. A jövőben is figyeljük a pályázati kiírásokat, amelyekkel pénzt tudunk lehívni útjaink javítására, vannak főgerinceink, amelyek már elég szélesek, és ezeket kellene leaszfaltozzuk folyamatosan. Harminc kilométernyi aszfaltunk van, de az nem elég. Más településeken ennyiből még a legutolsó utcácska is le van aszfaltozva, de nálunk a 150 kilométerből még bőven van, mit csinálni.   – Megújultak a középületek? – Az évek során felújítottuk középületeinket, e téren rendben vagyunk, úgy érzem, panaszra nem lehet okunk. Új, nagyobb befogadóképességű kultúrotthont építettünk, felújítottuk az iskolákat, egészségházat építettünk, de az egyházi épületeket és a templomot is korszerűsítettük az elmúlt években. Falumúzeumot alakítottunk ki, új polgármesteri hivatalt építettünk, korszerűen felszereltet, 2007-ben, amikor Székelyvarság a századik születésnapját ünnepelte. Mindezek mellett egy tűzoltóházat is felhúztunk, jól felszerelve mindennel, erre igencsak nagy szükség van egy ilyen tanyavilágban. Idén sajnos három alkalommal is volt már tűzeset nálunk, és bármilyen jóindulatú is vagyok, azt kell mondjam, hogy magunkra vagyunk utalva ilyen szempontból. A székelyudvarhelyi hivatásos tűzoltók, amíg megteszik azzal a nagy vízszállító autóval a 36 km-es távot, másfél órába telik, s ez még nem jelenti azt, hogy arra a bizonyos hegytetőre ki is tud menni az autó. Ezért vagyunk mi magunkra utalva, és igyekszünk megoldani a problémákat, amennyire csak lehet. A helyi közbirtokosság építette a tűzoltók házát, mi pedig felszereltük. Három autónk van, van két mobil víztartály, amelyet bármilyen jármű után lehet csatolni, ezt főleg erdőtüzeknél alkalmazzák hatékonyan, és a legfontosabb, hogy van egy 25 fős, nagyon lelkes önkéntes csapat. – Milyen más beruházások valósultak még meg az elmúlt időszakban? – A közvilágítást is sikerült fejlesztenünk, de egy nyertes pályázatunknak köszönhetően egy faőrleményes kazánt szereltünk fel a hivatalnál. Remélhetőleg egy hónapon belül át tudjuk adni a negyedik vízrendszerünket, amelyet egy régi rendszer helyett üzemelünk be. Bővítettük és olyan helyekre is elvittük a vezetékes vizet, ahol idáig nem volt. Mivel Székelyvarság a Nagy-Küküllő forrásvidéke, ezért a jövőben fel szeretnénk térképezni forrásainkat, amelyekből szerencsére rengeteg van, és bővizűek, így ezek befogásával oldanánk meg a vízellátást. Negyvenéves vízvezetékünk is van, amely mára elavult, a vascsövek megrozsdásodtak, így felújításra szorulnak. Ezt a programot jövőre is folytatjuk. Ezeknek a beruházásoknak a nagy része kormánypénzből valósult meg, amelyeket különböző pályázatok által sikerült elnyernünk. Magyarországtól Bukarestig, Brüsszelen át igyekszünk külső forrásokat bevonni terveink megvalósításához. Itt kell megemlítenem azt is, hogy a magyar kormánytól az elmúlt évben felújításra harmincmillió forintos támogatást kapott a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola. – Beindult a sípálya Székelyvarságon, mit jelent ez a településnek? – Januárban adtuk át hivatalosan, és azóta nagyon sok embert vonzott a térségbe, tovább növelte a település hírnevét, a turizmus szempontjából is igen nagy fellendülést jelentett. A Székelyvarsági Négy Évszakos Sí- és Túraközpont másfél millió eurós támogatást kapott a magyar kormánytól, ami nagyban hozzájárult a megvalósításhoz. Idén a közbirtokosság egymillió eurós támogatást irányzott elő egy nyári bobpálya kialakítására. Jelenleg is ezzel dolgozunk, a különböző engedélyek, jóváhagyások megszerzésével. Ugyanakkor figyeljük a különböző kiírásokat is, amelyek segítségével további összegeket tudnánk gyűjteni ennek a kezdeményezésnek a megvalósításához. Egyelőre a rendelkezésünkre álló forrásból gazdálkodunk, de úgy tervezzük, hogy bővíthető legyen a létesítmény. Ha ez elkészül, akkor úgy gondolom, már senkinek sem fog kelleni elmagyarázni, hogy merre is van Székelyvarság. Mindezek mellett építettünk két kilátót, amelyek szintén nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen gyönyörűen be lehet látni a tájat. A jövőben tervezünk még egy harmadikat is, amely valószínűleg a sípálya tetején kapna helyet. – Milyen tervekkel vágnak neki a jövőnek? – Mindenképp folytatnánk az utak aszfaltozását, parkolóhelyeket alakítanánk ki a sípálya környékén, és egy bicikliút kiépítését is tervezzük. Erre van is egy látványtervünk, sokat beszéltünk róla a Sóvidék–Hegyalja Leader Egyesületben lévő településekkel, amelyek szintén partnerek lennének benne. Megvan az útirány, az útszakasz, de még nem biciklizhető, még kellene dolgozni rajta. Azt szeretnénk, ha Székelyvarságot kötné össze ez a bicikliút Szovátával, a Varság – Korondi hegy – Pálpataka – Békástanya – Parajd és onnan Szováta útvonalon. Ez egy hosszabb távú terv, de ha lesz lehetőség, kiírás, közösen meg tudnánk pályázni. Bőven van mit tenni, de igyekszünk kihasználni a lehetőségeket. – Milyen volt a közösségi élet az idén, voltak rendezvényeik? – Mivel nálunk eléggé nagy hagyománya van a báloknak, különböző ünnepeknek, nem szerettük volna a járvány ellenére sem, hogy minden elmaradjon, minden feledésbe merüljön. A szüreti báloknak is nagy hagyománya van, a fiatalok készültek is rá, de elmaradt a felerősödő járvány miatt. Nyáron, amíg még lehetett, kisebb rendezvényeink voltak, mint például a Péter–Pál-napi búcsúról és a Málnaszüret fesztiválról sem mondtunk le, amely több mint negyvenéves múltra tekint vissza. Szerencsére jó nagy terünk van, ki tudtunk menni a mezőre, és ha kicsit szerényebben is, de megszerveztük, megünnepeltük. Ezenkívül az elmúlt években megalakítottuk a székelyvarsági fúvószenekart, amelyet egy megyei önkormányzati pályázattal megfelelően fel tudtunk szerelni, és azóta működik is rendszeresen, hiszen a térzene csodálatos, és minden alkalomhoz illik, akár vidám, akár szomorú eseményen hangzik fel. Ugyanakkor van egy lelkes gyermeknéptánccsoportunk is, de most az sem működik. Reméljük, hamarosan túl leszünk ezen a mostani helyzeten.

Hadnagy Éva