tiszta égbolt
kevés felhő
Tökéletlenség mindörökké
Mint megbéklyózott lovak botladoztunk a temetési menetben.
A halál fagyasztó valósága elől menekültünk volna, de nem lehetett. Néztük a megőszült özvegyet, a tébolyulásig jajgató édesanyát, az összeroppant testvért. Lelki szemeink előtt láttuk a két árvát. Aztán megszólalt mellettem egy lány, Zsuzsa: milyen rémes, hogy egy keresztelési szertartást lezavarunk tizenöt perc alatt, de egy temetési szertartást alig tudunk befejezni két óra magasságában. Milyen furcsa, hogy az induló életnek nem tudunk, nem akarunk sokat mondani, az elmenő élet után pedig jajgatunk, kiabálunk. Valamit motyogtam én erre Zsuzsának, de a felismerés ma is üldöz.
A felismerés pedig az, hogy földi tökéletlenségünket kivetítjük, átsugározzuk az örökéletre. Milyen szánalmas, hogy amíg itt a földön élünk, amíg lehetőségünk volna a földi érzékszervekkel átadni megtartó jeleinket, nem tesszük. Ám amikor belép életünkbe az örökkévaló: a sejtelmes, szivárványos és félelmetes átalakulás, mindjárt javítani akarunk önmagunk megítélésén. Mindjárt lesz időnk és erőnk utazni akár száz kilométereket is, csakhogy megnyugtassuk lelkiismeretünket, hogy legalább az utolsó földi útjára elkísértük a holtat. Szánalmas bábjáték. Mint amikor egy haragtartó szomszéd megtiszteltetésnek szánja jelenlétét a gyászmenetben. Bárgyúság. Oktalanság. Idétlenség. Talán abban reménykedünk, hogy eltemetett atyánkfia visszaszól még az örökéletből, és mint a jóindulatú, jámbor tanár, nagylelkűen bekarikázza, igazolja holtig tartó hiányzásainkat?
Nos, ez írás nem testamentum, de azért legyen világos az üzenet: akinek nincs ideje itt a földön a másik embert meglátogatni, vele időt-kedvet tölteni, az ne idétlenkedjen oda egy temetési menetbe, mert azzal úgysem kaphatja meg a várt feloldozást. A „legalább a temetésére el tudtam jönni” tartalmú vallomások nem fogják meghozni a remélt lelki megnyugvást.
Gondoljuk csak végig újra és újra a történetet. Bár tökéletlenségünk sokszor belekoccan a halálba, annak ott nem szakad vége.
A tökéletlenség mindörökké tart. Tőlünk is függ az örökkévalóság milyensége. Ne sajnáljuk az időt a földi élettől.
Székely Kinga Réka unitárius lelkész
