Hirdetés

Több mint harminc év a tábortűznél

Közkedvelt cserkésznek lenni, fergeteges táborokba menni, a természetben barangolni, vagy épp tenni valami jót a közösségért. A cserkészet segíti a fiatalokat a későbbi érvényesülésben, világított rá Balogh Szabolcs, az udvarhelyi Z. Sebess József Cserkészcsapat őrsvezetője.

Miklós Dalma
Becsült olvasási idő: 5 perc
Több mint harminc év a tábortűznél
Fotó: Balogh Szabolcs

Táborokban, a természetben, valamint közösségépítő rendezvényeken zajlik a cserkészek fizikai és szellemi képességét fejlesztő munkája, amelyet már 1990 óta képvisel a Romániai Magyar Cserkészszövetség a megyében. Több mint tíz cserkészcsapat tartozik a szövetség udvarhelyi körzetéhez, ezek közül a Z. Sebess József Cserkészcsapat a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban működik 1992 óta. A csapat már több mint harminc éve tevékenykedik, évről évre bővül. Az érdeklődést az igazolja, hogy a nehézségek ellenére van jövője a cserkészetnek, sőt érdemes dolgozni érte. A tagok száma elérte a százötvenet, közülük a legtöbben aktívan részt is vesznek a táborokban és a cserkészeti foglalkozásokon. 2022-ben húsz-harminc új taggal bővültek, a következő tagtoborzást 2023-ban, ősszel szervezik. A csapat legfiatalabb tagja nyolcéves. Az iskolások közül általában a legidősebb tagok egészen tizenkettedik osztályig aktívan részt vesznek a cserkészcsapat tevékenységeiben, de vannak a csapatban felnőttek is. A legidősebb cserkész elmúlt már nyolcvanéves.


– A fiatalok általában egymást hívják meg a cserkészek közé, de egyre gyakrabban fordul elő, hogy szülői nyomásra, sugallatra csatlakoznak – mondta a csapatvezető.


Hozzátette, a szülők körében elterjedt az a közkedvelt nézet, miszerint a cserkészet illemre és példás viselkedésre neveli a rosszcsont gyerekeket.

– Van benne igazság, de aki nem önszántából csatlakozik a cserkészekhez, pár hónapon belül lemorzsolódik. A cserkészcsapat célja, hogy olyan erényeket mutasson a fiataloknak, amelyeket nem tudnak elsajátítani sem az iskolában, sem a felnőttektől, hanem egymástól vagy a saját bőrükön tapasztalva állítják fel saját értékrendjüket – fogalmazta meg a cserkészet küldetését.

Balogh Szabolcs
Népszerű a cserkészet. A gyerekek közelebb kerülnek egymáshoz 

Az alapszabályokat a cserkészfogadalom foglalja össze: a kiscserkészek ígéretet tesznek arra, hogy kötelességeik teljesítésével Istennek, a hazának, a nemzetnek és az embertársaknak tartoznak. Továbbá van tíz cserkésztörvényük is, amelyek betartása szintén kötelező.
Az őrsvezető beszámolt az elmúlt évben szervezett rendezvényekről is. Havonta tartottak nagy létszámú foglalkozásokat, rendszeresek voltak a vezetői megbeszélések, a túrázások, a kincskeresések, a csillagvizsgálások, de a városvezetés kérésére számos helyi eseményen is képviselték magukat. Legutóbb a karácsonyi vásár megnyitóján gyújtották meg a béke lángját a Márton Áron téren, de ott voltak a nemzeti ünnepeken vagy megemlékezéséken is. Minden nyáron megszervezik a kiscserkészek táborát és a nagytábort, ahol minden este meggyújtják a tábortüzet. A programok idén többnyire szabadtéri foglalkozások voltak, a beltéri programok közül pedig a közösségi foglalkozásokat emelte ki, amelyek majdnem teljes létszámmal zajlottak. A túrákra egyszerre húsz-harminc résztvevő indult el.
Év közben többször tárgyalták elméleti szinten a környezettudatosságot és kör­nye­zetvédelmet, s ezt később a kirándulások alkalmával ültették gyakorlatba. Jól látható, hogy a cserkészeknél nemcsak a szórakozás van központban. A vezető úgy véli, hogy a cserkészetben elsajátított értékek szilárd talajt biztosítanak a tagoknak az életben való helytálláshoz. Az új tagok már gyerekként megtanulnak felelősséget vállalni a döntéseikért, alázatot és talpraesettséget gyakorolnak azért, hogy teljesíteni tudják a cserkészi kötelességeket. Mint mondta, év végére a kitartás mutatja meg, hogy ki mennyire alkalmas a cserkészetre. Az idény befejezésével a friss cserkészeknek lehetőségük van próbát tenni, nyakkendőt szerezni, a vezető az elméleti és a gyakorlati tudásukat ellenőrzi. A cserkészismeretek során az elsősegéllyel, 
a természettel, a túrázással, a
tűzvédelmi ismeretekkel, a térképolvasással és a tájékozódással kapcsolatos hozzáértést mérik fel.
Az őrsvezető arról is beszélt, hogy a nemzeti kapcsolatok erősítése szintén fontos feladatuk. Korábban testvérkapcsolatokat alakítottak ki magyarországi csapatokkal, de mára a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma köti össze a romániai magyar, a kárpátaljai, a szlovákiai, a magyarországi, illetve az idegenben élő magyar anyanyelvű cserkészeket is. Mint mondta, a cserkészet családias mozgalom, amelynek titka az emberi kapcsolatokban rejlik.


– A cserkészek vagányak, lazák és bármilyen helyzetben megállják a helyüket – hangsúlyozta a vezető.


Azt látja, hogy a cserkészet módszerei még mindig beválnak, annak ellenére, hogy a fiatal generációt nehezen lehet kimozdítani az online térből.

– Aki mégis cserkésznek áll, a digitális ingerek után izgalmasabb élményben részesül, valós környezetben valós tapasztalatokkal gazdagodik. A cserkészet azért maradhat népszerű mozgalom, mert kihívásait teljesítve az ifjúság megtalálja helyét a közösségben, a tagok felfedezik magukban a potenciált, és elkezdenek tudatosan dolgozni azért, hogy valami jót hozzanak létre – hangsúlyozta.


Az udvarhelyi cserkészek naprakész információkat töltenek fel a honlapjukra, a cserkeszpajtas.ro oldal hitelesen tükrözi a csapat éves programjait, sikereit. A következő cserkészévre tervezett programok szintén megtekinthetők a weboldalon, de arról is olvashatnak az érdeklődők, hogyan válhat belőlük jó cserkész.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!