A közszférai intézményrendszerben foglalkoztatottak számára vonatkozóan az elmúlt évek során különböző információk, adatok kerültek nyilvánosságra, azok között nem egy esetben jelentős eltérés mutatkozva. Vonatkoztatható ez az összalkalmazottak számára is, amely tekintetében ugyancsak ellentmondásos számadatok láttak napvilágot. A Cioloº-kormány által kilátásba helyezett új közszférai bérezési törvény tervezetének kidolgozása újólag időszerűvé tette az állomány valós megállapítását, mert annak is megvan a maga szerepe a személyzeti költségek méretezése tekintetében. A közszférai bérrendezés te­kintetében beígért majdani jogszabály kapcsán is már április-május folyamán a munkaügyi minisztérium illetékesei azt hangoztatták, hogy továbbra is gondot okoz a személyzeti állományra vonatkozó különböző számadatok pontatlansága, megbízhatatlansága. Így például májusban Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter azt hangoztatta a közszféra egyes szektoraira vonatkozó jogszabálytervezet kapcsán, hogy problémát, gondot jelent a pontos helyzetismeret hiánya, nevezetesen az, hogy főleg a helyi közigazgatás intézményrendszereiben túlontúl „diszkréten” kezelik a létszámkeretet, valamint a bérszinteket. (Az időközben megjelent és hatályba lépett 2016/20-as sürgősségi kormányrendeletről van szó.) Ami igaz, az igaz: a kormányzati felhívás, figyelmeztetés ellenére sem hozták mindmáig nyilvánosságra egyes helyi közigazgatási hatóságok, intézmények a létszámkeretükre, a bérszintekre stb. vonatkozó információkat. Amit az ügynökség „tud” A Köztisztviselők Országos Ügynöksége (ANFP) által kidolgozott, a 2015–2020-as időszakra vonatkozó stratégiai terv tulajdonképpen a szóban forgó ügynökség stratégiai célkitűzéseit tartalmazza. Ugyanakkor abban érdekes számadatok vannak a közszférai személyzeti állományra vonatkozóan. Így például megtudhattuk azt, hogy a közszférában összesen 1 183 608 funkció volt elfoglalva, következésképpen ennyi személyt foglalkoztattak ténylegesen. Ebből mintegy 13-14 százalékot az ügynökség ügykezelt, azaz a szóban forgó időpontban 158 712 közösségi tisztséget, amelyből 122 964 volt betöltve. (Az ANFP által ügykezelt funkciókat töltenek be azok a végrehajtó személyek, akik ténylegesen biztosítják a közszolgálatot. A fenti számadatot összevetve az Országos Statisztikai Intézet munkaerő-foglalkoztatásra vonatkozó felmérésének adataival, az derül ki, hogy hazai viszonylatban a közszférában foglalkoztatottak az összalkalmazottaknak mintegy 25 százalékát tehetik ki. Ez az arány egyesek szerint nem rossz, mások szerint lehetne jobb is. Dinamikája tekintetében viszont elmondható, hogy a közszférában foglalkozta­tottak száma az elmúlt öt-hat esztendő során volt, amikor csökkent (például bizonyos korlátozó jogszabályozások okán), de volt, amikor növekedett. Ez a hullámzás, valamint az adatközlési „diszkréció”, amint már arra utaltunk, megnehezíti a nyomon követést, illetve a mindenkori tisztánlátást. Egyébként ebben az összefüggésben újólag utalhatunk arra, hogy a kormány, a régiófejlesztési és közigazgatási minisztérium szándékai szerint a köztisztviselők is be kellene hogy kerüljenek a munkaügyi minisztérium vonatkozó nyilvántartásába (REVIS). Térjünk vissza az ANFP számadataira. A közszférában országos szinten foglalkoztatottak 39 szá­zalékának életkora 40–50 év között helyezkedik el, 29,31 százalékuknak 50–60 év között, 5,56 százalékuknak pedig 60 év felett. Mindehhez képest viszonylag alacsony a fiatalabb korúak részaránya: 22,4 százalék a 30–40 életév köztieké és alig 3,49 százalék a 30. életévnél fiatalabbaké. A legtöbb közszférában foglalkoztatott személy a fővárosban dolgozik, s ebben nincs is semmi furcsállandó, hisz a központi közigazgatás intézményrendszere mindig is és mindenhol az adott ország fővárosában található. A szakmai, illetve a tisztségek szintjén a legnagyobb részarányt a főtanácsnokok (consilier superior) képezik, nevezetesen 59,1 százalékot, a kezdő kategóriába pedig csak 4,21 százalék tartozik. Összehasonlítás A számadatok tükrében elmondható, hogy viszonylag jelentéktelen ingadozásoktól eltekintve hazai viszonylatban már jó ideje, hogy a költségvetési szektorban foglalkoztatottak száma 1,2 millió körül volt és van. Amint már említettük ezt, egyesek sokallják és nem tartják kedvezőnek a közszférai személyzet részarányát az összalkalmazottak számával. Nemzetközi kivetítésben azonban a helyzet némileg másként fest. Országunk esetében mintegy 80-85 költségvetési szektorban foglalkoztatott személy jut ezer lakosra. Ez jóval több, mint egyes fejlett országokban, Németországban például 69 ezer lakosra, Olaszországban és Spanyolországban 61–61 ezer lakosra, Belgiumban és Magyarországon 82–82 ezer lakosra. (Hazai viszonylatban aránylag bonyolítja a dolgokat a viszonyítási alap, nevezetesen az ország lakosságának száma, mert nem mindegy, hogy a szóban forgó számítás esetében a kiindulópontot az összlakosság jelenti-e vagy az itthon tartózkodóké, ugyanis tudott dolog az, miszerint mintegy 3 millióra tehető a külföldön munkát vállalók száma.) Ilyen összefüggésben azonban utalni lehet arra is, hogy vannak olyan fejlett országok is, ahol jóval több az ezer lakosra jutó közhivatalnok száma mint Romániában: Norvégiában, ahol a közszférában világviszonylatban is igen korszerű és hatékony informatikai rendszer működik 182 közszolga jut ezer lakosra, Svédországban pedig 138. A költségvetési szektorokban foglalkoztatottak személyzeti költségei éves viszonylatban mintegy 50 milliárd lejt „emésztenek fel”, ami a GDP-nek mintegy 8 százalékát teszi ki. Ez a részarány azonos a Csehországban vagy Szlovákiában jegyzettel. Nem így Dániában, ahol a szóban forgó részarány 17 százalék, vagy Görögországban, ahol 12 százalék, vagy Nagy-Britanniában, ahol 10 százalék. Nos, a fentiek tükrében elmondható, hogy a közszférai állomány egyes ismérvek tekintetében európai viszonylatban is versenyképes, de vannak olyanok is, amelyek tekintetében kevésbé. Továbbra is fennáll egy nagy kérdés: Valóban 1,2 millió körül van-e azon személyek száma, amelyet a központi és a helyi közigazgatási szektorokban, illetve intézményekben foglalkoztatnak. Hecser Zoltán