Több mint 8000 projekt
Sorin Grindeanu kormányfő és Sevil Shhaideh kormányfőhelyettes pénteki Krassó-Szörény megyében tett közös munkalátogatásuk során jelentették be, hogy a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) második fázisa keretében a polgármesteri hivatalok több mint 8000 különböző célzatú (megyei közúti infrastruktúra, ivóvízellátás, kanalizálás stb.) projektet nyújtottak be az aznap lejárt határidőig. Ez az érdeklődés várakozáson felüli volt, ugyanis a szaktárca becslései szerint mintegy 5000 projektre lehetett számítani. A kormányfő szerint ez a program, annak gyakorlatba ültetése „politikamentesnek” bizonyult. A kormányfőhelyettes hozzáfűzte azt, hogy a management-hatóságokkal együtt azt vállalták, hogy az esztendő végéig az Európai Bizottságtól 5,2 millió eurós pénzalapot hívnak le, s legfeljebb 30 napon belül ismertetni fogják a konkrét finanszírozási javaslatokat is.