Tíz év múlva
Tegnap részt vettem a megyei tanács fejlesztési ügynöksége által készített kérdőíves felmérés kiértékelésén. A megkérdezettek Hargita megye 12. osztályos diákjai voltak. A kérdőívekben olyan kérdésekre kellett többek között válaszolniuk, hogy itthon vagy külföldön szeretnének-e dolgozni. De azt is megkérdezték tőlük, hogy hol látják magukat 10 év múlva.
A válaszok láttán nekem a tíz évvel ezelőtti 12.-es énünk jutott eszembe. Emlékszem, hogy megkérdezték tőlünk is, hol látjuk magunkat tíz múlva. A középiskolai évfolyamunkkal most szervezzük a jövő májusban esedékes tízéves érettségi találkozónkat, így a tíz évvel ezelőtt adott válaszokat is próbálom felidézni: többségünk már akkor azt mondta, hogy külföldön látja magát egy évtized múlva, ezt a választ adtam én is. Többen már családot szerettek volna 10 év múlva, de voltak, akik csak utazgatni, világot látni és jó sok pénzt szerettek volna keresni. És hogy alakult azóta az életünk? Én a külföld dolgot már letudtam, nem utaztam körbe a világot, Finnország és Anglia néhány városában jártam, illetve Anglia és Románia között ingáztam. Az osztályomból pedig a 29 emberből 12-en külföldön élnek, 9-en a szülővárosukban maradtak, 8-an pedig Románia más városában, többnyire Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Bukarestben vannak. A külföldön élők többsége Magyarországon és Angliában dolgozik. Az itthon élők közül hárman jártuk meg már külföldet, és ha jól tudom, vannak még olyan idegenben élők, akik egyszer majd haza szeretnének jönni.
Kedves végzős diákok! Nem vagytok könnyű helyzetben, nagy elvárásokat támasztanak veletek szemben, miközben ki vagytok ábrándulva abból, amit itthon láttok. Tudom, mert én is alig vártam, hogy elhagyjam a várost. Én is a rendszert meg a körülményeket hibáztattam, mérges voltam, hogy az itthon nem nyújt semmit, nincs munkalehetőség, vagy ha van, akkor nem fizetnek. És az az igazság, hogy tíz év alatt nem sok minden változott. De tapasztalatból mondom, érdemes kipróbálni a külföldet, majd hazajönni. Nekem két fontos pozitív hozadéka volt ennek: sikerült pénzt keresnem és megtakarítanom, a távolban pedig megtanultam értékelni, szeretni az itthont.
Márk Boglárka

