Hirdetés

Tiltakozó busztársaságok

HN-információ
November 23-tól az iskolájukba autóbusszal ingázó tanulók bérletének teljes költségét megtéríti az oktatási minisztérium, az erről szóló kormányrendeletet a Hargita Megyei Tanfelügyelőség is közzétette az intézmény honlapján. Az országos szállítók érdekvédelmi szövetsége nem ért egyet az új kormányrendelettel, ami új díjszabást határoz meg a diákok számára kiállított utazási bérletek esetében. Novemberben 23-án lé­pett életbe az a kormány­rendelet, amelynek értelmében a tanulók bérletének a teljes költségét megtéríti az oktatási minisztérium – tudtuk meg a tanfelügyelőség gazdasági vezetőjétől. Csukás Levente szerint ez azt jelenti, hogy december 1-től kezdődően a busztársaságok külön, az ingázó diákok számára érvényes, országosan egységes bérletrendszert kell alkalmazzanak, ennek kilométerenkénti díjszabását pedig a kormány határozza meg. – A tanulók és családok szempontjából jó az új rendelet, hiszen visszakapják a bérletek árát, természetesen a decemberi hónaptól kezdődően. A pár évvel ezelőtti rendelet legtöbb 25 lej/hónap értékben támogatta a diákok utazási költségét, emiatt az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a megyében a visszaigényelt bérletek száma – mondta lapunknak Csukás Levente. Lapunk megkereste a csíkszeredai Open World és a székely­udvarhelyi Gas Tours busztársaságokat is, hogy az új rendelet alkalmazásáról érdeklődjön. Mindkét cég képviselője azt nyilatkozta, hogy a kormány által meghatározott díjszabás alkalmazása csődbe vezeti a cégeket. Az új rendelet ugyanis szigorúan szabályozza, hogy a busztársaságok kilométerenként milyen áron szállíthatják a diákokat, egy három km-es távra például 10 lejes bérletárat szab meg. – Természetesen alkalmazzuk az országos szinten jóváhagyott jogszabályt, de nem értünk egyet vele – közölte a Gas Tours képviselője. A csíkszeredai Open World busztársaság vezetősége pedig abban reménykedik, hogy az országos érdekvédelmi szervezetnek sikerül új megállapodást kötnie a kormánnyal a bérletárakra vonatkozóan. Az érdekvédelmi szervezet a napokban tart ülést ezzel kapcsolatban. A minisztérium kizárólag a bérletek árát téríti meg, napi jegyekét nem, és ezeket is csak az iskolai év ideje alatt. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!