Testvérféltékenység mint természetes folyamat

Gazdag és változatos programokkal zajlik egész héten a Családok hete rendezvénysorozat Székelyudvarhelyen, amelyet harmadik alkalommal szervezett meg az Anyák Egyesülete. Ezúttal új helyszínen, az AnyaKuckó nevet viselő közösségi térbe várják az érdeklődőket. 

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 2 perc
Testvérféltékenység mint természetes folyamat
Képünk illusztráció Fotó: László F. Csaba

A délelőtti programok főleg a mozgásról szólnak, délutánonként pedig hasznos és érdekes előadásokkal várják a csa­lá­do­kat egész héten. Kedden például a gyermeknevelési szabadsághoz kapcsolódó tudnivalókat boncolgatták, majd Dimén-Varga Tünde pszichológus előadása következett a kistestvér érkezéséről és a testvérféltékenységről. Nagyon sokan kíváncsiak voltak a szakember véleményére, hiszen alig akad olyan család, ahol ne jelentkezne ez a probléma. A szakember pedig nemcsak a téma rejtelmeibe vezette be a résztvevőket, hanem javaslatokat is megfogalmazott, amelyek könnyebbé tehetik ennek az időszaknak az átvészelését. 

Mint mondta, a hirtelen nagytestvérré vált gyerekek gyakran visszaesnek a fejlődésben az új családtag megérkezését követően. Ez azonban csak egy átmeneti állapot, de nagyon sok területen megmutatkozhat. – Ezzel azt jelzik a gyerekek, hogy legalább ugyanakkora törődésre, figyelemre vágynak, mint a kicsik. Szülőként az a legjobb, ha belemegyünk ebbe a játékba, kiszolgáljuk ezt a szükségletet és megadjuk számukra azokat az impulzusokat, amelyekre szükségük van abba a helyzetben – mondta Dimén-Varga Tünde. Kiemelte, fontos a gyermekek felkészítése a kistestvér érkezésére, ami nem egy egyszeri alkalom, hanem folyamatos kommunikáció kell legyen arról, hogy mit is jelent a kistestvér születése. A gyerekek mellett a felnőttek is rá kell készüljenek a kisbaba érkezésére érzelmileg, sőt azokat a felnőtteket is érdemes bevonni ebbe a folyamatba, akikkel gyakran találkoznak a gyerekek. 

– Nagyon elszomorító egy nagyobb testvér számára, ha azt tapasztalja, hogy eddig ő volt a nagyszülő szeme fénye, és a kistestvér hazavitele után csak másodhegedűs lesz. Készüljünk fel, és legyen egy-két olyan mondatunk, amellyel rátereljük a figyelmet a nagyobbikra, mert hanem rögtön ki fogja fejezni valamilyen számunkra nem tetsző módon, hogy a világ rendje nem ez – vélekedett a pszichológus. Hozzátette, ez is egy átmeneti állapot, de nagyon fontos erre figyelni az első hónapokban, amikor sokkal érzékenyebbek a nagyobb gyerekek. Az előadás során a szakember hangsúlyozta, hogy a gyerekek számára nem biztos, hogy csak pozitív érzelmekkel jár a testvérük születése. A testvérféltékenység egy valós fogalom, és nagyon sok minden visszavezethető erre. – Ha jól akarunk eljárni a nevelés terén, akkor hagyjuk a gyermeknek, hogy kifejezze bármilyen érzelmét – vélekedett. Mint mondta, irreális elvárás egy kisgyermek felé, hogy egyből szeresse a kistestvérét. – Szeretni lehet, de nem kell, de ha az érzelmeket elfogadjuk, akkor előbb-utóbb megszületik a ragaszkodás és a szeretet is – mondta a pszichológus. Ennek az irreális elvárásnak a következtében nagyon sok gyerek elkezdi elfojtani igazi érzéseit és elkezdi megjátszani érzéseit. – Nagyon fontosnak gondolom, hogy a családi szocializáció során a gyerek bármilyen érzelmet megélhessen, és azt kifejezhesse, hiszen ezzel a mentális egészségét is megalapozza, viszont fontos alapszabály, hogy a kicsit bántani nem szabad – hangsúlyozta a szakember. Az előadás végén a résztvevők kérdéseiket is feltehették a szakembernek. A hét további napjain is számos izgalmas téma kerül terítékre, a délutáni előadások 17 órától kezdődnek az AnyaKuckóban.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!