Hirdetés

Területcserére van szükség

HN-információ
A Gyulafehérvári Caritas tavaly hirdetett ötletpályázatot egy 45 férőhelyes, bentlakásos védett otthon létrehozására Gyimesfelsőlokon. Az akkori tervek szerint a helyszín az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium közelében található ingatlan lett volna, ám időközben változott a koncepció. Péter György, a Caritas ágazati igazgatója a Hargita Népével közölte: tervezői javaslatra úgy döntöttek, elcserélik a szóban forgó területet, mivel nagyobb telekre lenne szükség az építkezéshez. Megváltozott a három egységből álló, összesen 45 férőhelyes védett idősotthon tervezett helyszíne Gyimesfelsőlokon. Amint arról korábban beszámolunk, a gyulafehérvári Caritas által kiírt ötletpályázatra hat pályamunka érkezett, ezek közül választották ki Kovács Lőrinc, Kovács Miklós és Márton Ildikó építészek ötlettervét. A tervek megvalósítását a Caritas egy adományként kapott telekre képzelte el, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium közelében. Az angol szerzetesnővérektől örökölt terület összesen tizennyolc ár, amelyből a beépített, úgynevezett hasznos felület 1700 négyzetméter. Az itt található ingatlant kellett volna átépíteni vagy bővíteni. Péter György, a Caritas ágazati igazgatója azonban arról tájékoztatta lapunkat, hogy az elmúlt hetekben teljesen újragondolták a lehetőségeket. – Sajnos arra a következtetésre jutottunk, hogy az eredeti helyszínen lévő épületet teljesen le kellene bontani ahhoz, hogy mindent úgy tudjunk megvalósítani, ahogy elképzeltük. Ezért tervezői javaslatra a csere mellett döntöttünk – közölte Péter György. Hozzátette: a bontás jelentős pluszköltséggel járna, ráadásul sokkal nagyobb – 4-5 ezer négyzetméteres – alapfelületre lenne szükség az építkezéshez. A Gyulafehérvári Caritas magánszemélyekkel tárgyal a kérdésről, mint megtudtuk, eddig két érdeklődőt is találtak. – Több olyan üres terület is van Gyimesfelsőlokon, amelyekkel elcserélnénk a már meglévő telket és ingatlant. Amíg ez a kérdés nem rendeződik, addig nem lehet elindítani sem a tervezést, sem az engedélyeztetési folyamatot, és még az is hátravan, hogy számba vegyük az adott területtel kapcsolatos teendőket – sorolta a tennivalókat az ágazat igazgató.

Fazakas Bea



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!