Hirdetés

Természetes kencék apró műhelye

HN-információ
A csíkszeredai Fröhlich Orsolya a My.Petite natúr kozmetikumok készítője. A név azért petite, mert minden termék kis tételben készül, Orsolya saját műhelyében, kézzel csomagolva. A kozmetikumok növényi eredetűek, természetes alapanyagból készülnek. Orsolya célja nemcsak kiváló minőségű kozmetikumokat készíteni, hanem összhangban élni a természettel, és erre bátorítani másokat is. Mint mondta, a kozmetikumok a lehető legkíméletesebb bánásmódot nyújtják a bőrnek. 2014 óta működik műhelye, azóta folyamatosan változnak a termékek. Elmondása szerint nyolc éve foglalkozik részletesen kozmetikumokkal, azóta böngészi az összetevőket és néz utána a hatásaiknak. Mikor világossá vált számára, hogy a nagyipari kozmetikumok csupa szintetikus anyagból állnak, amelyből szinte semmi sem hasznosul a bőrünkben, akkor fokozatosan kezdte lecserélni a saját kozmetikai termékeit. Megpróbált elkészíteni néhány alapterméket otthon, a család részére: – Az eredmény annyira meggyőző volt, és közben annyi érdekes információval találkoztam, hogy lassan-lassan kibontakozott előttem egy új világ – mondta Orsolya. Ezután nekifogott tanulni: online képzésekre iratkozott be, workshopokra járt, és idővel egyre jobban beleásta magát a kézműves kozmetikumok készítésébe. Termékek Orsolya termékei között nagy a választék: négy fő kategóriába sorolhatók a bőrápolási kozmetikumai. Az első kategória az arcápolóké: idetartoznak az arckrémek, szérumok, lemosók. A testápoló termékekhez sorolhatók a kézkrémek, a testápolók, a testolajok. Higiéniai szereket is készít, például tusfürdőt, sampont, dezodort, de babáknak készült termékei is vannak: popsikrém, babafürdető, babaolaj. Mint mondta, a vásárlói inspirálják, hiszen odafigyel arra, hogy milyen igényeik vannak az érdeklődőknek. Emellett pedig a konkurencia munkáját is követi, Magyarországon például van pár olyan kisvállalkozás, amelyek profibbak, mint az itthoniak. Eddigi tapasztalatai szerint az arcápolási termékekre van a legnagyobb igény. Mivel az arcbőrünk érzékenyen reagál a különböző krémekre, ezért sokan nehezen találják meg a megfelelő terméket. Orsolya szerint sok érdeklődő ezért keresi fel őt: valami másra vágynak. Mintegy tízféle bőrtípusokhoz igazított arckrémet készít. Hogyan készül? Orsolya szerint az olajkeverékeket egyszerűbb elkészíteni, hiszen ki kell mérni a hozzávalókat és összekeverni őket. Az emulziók viszont víz alapú krémek, mint például az arc- és kézkrémek, testápolók. Állítása szerint ezeket hosszabb idő elkészíteni, ki kell mérni az alapanyagokat külön, melegíteni kell, keverni, emulgeálni, hűteni, hozzáadni az aktív hatóanyagokat, ismét keverni, majd adagolni. Mosolyogva megjegyezte: el lehet bütykölni ezekkel jó sokáig. Van segítője, aki adagolással, címkézéssel foglalkozik, esetenként a vásárlókat is kiszolgálja, így nemcsak az övé a teljes munkafolyamat. Az alapanyagok kizárólag növényi eredetűek: növényi olajok, hatóanyag-kivonatok, virágvizek. Mindez többnyire beszerezhető Romániából, de van néhány összetevő, amelyet külföldről vásárol. [caption id="attachment_124645" align="aligncenter" width="2000"] A termékcsalád. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt
Fotók: Fröhlich Orsolya archívuma[/caption] Hobbiként indult… Évekig hobbiként tekintett a kozmetikumkészítésre, azonban mára több ennél. Orsolya két évvel ezelőtt pályázott egy start-up-kiíráson, azóta működik a cége. Mint mondta, a pályázat olyan anyagi és teljesítménybeli elvárásokkal járt, amelyek miatt sokkal komolyabban kellett vennie a vállalkozást, mint egy hobbit. Jelenleg van egy bedolgozói munkája is, illetve készül szülési szabadságra menni, amely új kihívás számára, hiszen össze kell egyeztetnie a munkát a családdal. Tervei mindig vannak, szeretné, ha jövőre a lehető legtöbbet tudná kihozni ebből a vállalkozásból. Célja megújítani, ismertetni mindezt. – Ezért dolgozok. Hiszek benne, hogy jó az, amit csinálok.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!