borús égbolt
enyhe havazás
Temetőink üzenete
Költői módon kifejezve: a temető a halál birodalma. Ide zarándokolunk el jövő hónapban gyakran.
Csendes ez a hely. Itt már nincs az, ami a temetőkapun kívül van, ami a földi élet világában van. Itt már nincs szerelem és féltékenykedés; nincs törtetés és tiprás; nincs harag és gyűlölet; nincs aggódás és kétségbeesés; nincs fájdalom és kín; ami volt, az itt már véget ért. Itt csend van, nyugalom van és némaság.
E csendes helyet csak mi tudjuk zajossá tenni. E csendes helyen is csak mi tudunk tülekedni. E csendes helynek a nyugalmát is csak mi tudjuk barbár módon megbolygatni, háborgatni a sírok feltörésével, a sírkövek kidöntésével és sok más olyan cselekedettel, ami nem illik e hely szentségéhez.
E csendes helyre nem ilyen céllal kell járni. Itt valóban el kellene nekünk is csendesednünk. Itt szembe kellene néznünk komoly igazságokkal, mert csendes hely ugyan a temető, de mégis olyan, amely szótlanságával, némaságával is szívünkhöz tud szólni.
Szembe kellene néznünk az elmúlás gondolatával. Annyi temetést látunk, mennyin részt veszünk még mi is. De nemcsak ilyen értelemben temetünk. Temetjük a futó, letűnt perceket, a tegnap átélt és ajándékba kapott örömöket. Temetjük a napokat napok után, az éveket évek után. Eltemettük már boldog gyermekéveinket, sokan közülünk már eltemették rajongó, energiával teli ifjúságukat. Sokan eltemették házasságuk első mézédes éveit is, s talán már áldott emlékű édesanyjukat, édesapjukat vagy hitvestársukat, egy-két gyermeküket is. Temetünk, folyton csak temetünk, de gondolunk-e arra, hogy egyszer majd mindentől el kell válnunk, és testünk ide a temetőbe fog kerülni? Merjük-e vallani, amit a költő, Ady Endre így fogalmaz meg: én a halál rokona vagyok!?
Szembe kellene néznünk az elmúlás gondolatával, mert úgy bele tudunk veszni ebbe a zsibvásári világba. Minden tud érdekelni. Minden fontos tud lenni számunkra: a politika is, a hatalom is, a pénz is, a tudomány is, a szerelem is, az élvezetek is, a bűnös szenvedélyek is. Úgy el tud merülni az ember ebben a világba, hogy már más egyéb nem érdekli, csak ami momentán figyelmét leköti, a vágyait kielégíti. Pedig mit használ, ha az ember az egész világot is megnyeri de, lelke kárát vallja? (Mt 16,26)
Az ember annyit tud érni, amennyit az, amihez ragaszkodik. A múló világ, múló kincseivel el tud nyomtalanul tűnni, az örök tűz martalékává tud válni. De az örök értékek és az ahhoz való ragaszkodás örök értékűvé avatja az embert is.
E csendes helynek mondanivalóját meg kellene hallanunk. Mert az is szép dolog, ha csak azért jövünk ide, hogy emlékezzünk elhunyt szeretteinkre, felidézzük a velük kapcsolatos élményeinket, örömeinket, sikereinket, kudarcainkat, szenvedéseinket, nehézségeinket. De ez csak egyoldalú dolog marad. Ez csak egyfajta kötelesség. De e csendes helynek üzenetére is fel kellene figyelnünk, hogy az életté váljon bennünk, átformálja a gondolkodás- és cselekvésmódunkat.
Engedjük tehát, hogy a temető csendes, mély áhítata átjárja lelkünket, és az örökkévalóság lehelete megérintsen, és tegyen olyanokká, akik a halál rokonaiként nem az elmúlásnak, hanem az örök életnek élik küzdelmes földi napjaikat.
Tamás József ny. püspök
-min.jpg)
