Télen-nyáron csobbanhatnak a felcsíkiak

Korszerű tanuszodát avattak csütörtök délután Csíkszentdomokoson. 

Bíró István
Becsült olvasási idő: 2 perc
Télen-nyáron csobbanhatnak a felcsíkiak
Emberek a vízben. Rögtön ki is próbálták az új uszodát Fotó: Bíró István

A mintegy 14 millió lejes beruházás ünnepélyes átadója áldással kezdődött, majd beszédet mondott Karda Róbert, a felcsíki település polgármestere, Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter, Novák Károly Eduárd sport- és ifjúsági miniszter, valamint Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

Bíró István Cseke Attila kiemelte: azért is jelentős beruházás a tanuszoda, mert a következő nemzedékekről szól.

– Elsősorban a gyermekeknek, a következő generációknak épült a tanuszoda, hogy legyen, hova jöjjenek úszni, sportolni, és nemcsak a csíkszentdomokosiak, hanem a környező települések lakói is. Természetesen a felnőttek is használhatják a tanuszodát, amely nemcsak sportolási lehetőség, amely egészséget nyújt, hanem közösségi élményt is. Összetartja a közösséget, akár a gyermekek szintjén, akár a szülők szintjén is, akik itt várakozni vagy találkozni fognak, amíg gyermekeik úsznak. Minden egyes olyan beruházás, amely a közösségünkbe kerül, így ez a tanuszoda is közösségi élményt, infrastruktúra-fejlesztést jelent, amely összetartja magyar közösségünket – mondta a fejlesztési miniszter.

Bíró István
Az uszodaavatót a helyi néptánccsoport és a fúvószenekar előadása tette ünnepélyesebbé, majd az épület bejárása és az első csobbanás zárta. Az uszoda nyitvatartási programját hamarosan közzéteszi kommunikációs felületein a csíkszentdomokosi polgármesteri hivatal.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!