Hirdetés

„Tehermentesítő” forgalomkorlátozás

HN-információ
A minap hatályba lépett 2018/­1249/132-es közös miniszteri rendelet értelmében egyes autópálya- és országútszakaszokon a 7,5 tonnát meghaladó járművek esetében a pénteki, a szombati és a vasárnapi napokon, valamint az ünnepnapokon, illetve az azt megelőző napokon forgalomkorlátozást vezetnek, vezettek be. Van egy olyan útszakasz, amely esetében már hatályossá is vált a forgalomkorlátozás. Az igen-igen igénybe vett 7-es országútról van szó, annak Pitești–Râmnicu Vâlcea–Veștem szakaszáról. Ezen útszakasz esetében az egész év folyamán a törvényes munkaszüneti napokat megelőző első napon 16–22 óra között, a törvényes munkaszüneti napokon pedig 6–22 óra között tilos a közlekedés. Így például szombaton, december 22-én ezen az országúton 16–22 óra között a 7 tonnát meghaladó járművek nem közlekedhetnek, másnap, december 23-án vasárnap lévén, azaz törvényes munkaszüneti nap 6–22 óra között. Tiltások a nyári szezonban A forgalomkorlátozások úgymond felerősödnek április 1-től. A rendelet értelmében az A2-es autópályán (Bukarest–Konstanca) 2019. április 1. és szeptember 30. között a törvényes ünnepnapot megelőző napon a szóban forgó járművek 16–22 óra között nem közlekedhetnek, a törvényes munkaszüneti napon pedig 6–22 óra között (ez vonatkozik a kormány által az év közben szabadnappá nyilvánított napra, napokra is); július 1. és augusztus 31. között a pénteki és szombati napokon is tilos lesz a közlekedés 6–22 óra között. Forgalomkorlátozás lesz a 39-es országúton is Agigea és Mangalia között a következők szerint: 2019. április 1. – szeptember 31. között a törvényes munkaszüneti napokat megelőző első napon 16–22 óra között, az ünnepnapokon pedig 6–22 óra között; 2019. július 1-től augusztus 31-ig pedig a pénteki, a szombati és a vasárnapi napok is bekerülnek a tiltási periódusba, nevezetesen 6–22 óra között. 2019. július 1. – augusztus 31. között tilos lesz a közlekedés ugyancsak a 7,5 tonnát meghaladó járművek számára a 22-es országúton Murfatlar és Cernavodă között a vasárnapi napokon 6–22 óra között. Hangsúlyozandó, hogy a személyszállítási gépjárművekre nem vonatkoznak a rendelet által bevezetett/bevezetendő forgalomkorlátozások, s ugyanakkor vannak olyan intézmények (honvédelem, belügy stb.), valamint szállítmányok (posta, romlandó termények és termékek stb.), amelyekre nem vonatkozik a tiltás. Egyébként a maga nemében ennek a közös miniszteri rendeletnek a sorsa is igen érdekesen alakult: a közlekedésügyi miniszter azt még augusztus 10-én ellátta kézjegyével, de a belügyminiszter csak november 26-án, majd a megjelentetésével is több mint két hetet „totojáztak”. Ismerve a hazai jogszabályozási gyakorlatot, talán nincs is amiért csodálkoznunk… Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!