Hirdetés

TEDx-konferencia Udvarhelyen

HN-információ
Tizenkét előadó, akik legtöbb 18 perc alatt, mindenféle fölösleges sallang nélkül, csak a téma újszerű kibontására koncentrálva hoznak emberközeli, de tudományos rangú előadásokat. Dióhéjban ez lenne a TEDx, ami az ország több nagyvárosa után végre Székelyudvarhelyen is bemutatkozik. Tavaly novemberre tervezték az első székelyudvarhelyi TEDx-előadást, végül a járvány ellehetetlenítette a szervezést. A szervezők nem adták fel, és tegnap be is jelentették: szeptember 11-én végre megrendezik a megye első, nemzetközi szinten rendkívül népszerű eseményét a székelyudvarhelyi Stúdió moziban. Egy kaliforniai alapítványtól indult a TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakoztatás, formatervezés), amely független szervezésben megvalósuló nemzetközi rendezvények sorozata, amelynek célja teret adni a terjesztésre érdemes, emberiséget előrevivő gondolatoknak. A TEDx-ek önálló TED-események, amelyek bárki által megszervezhetők, akik elnyerik a licenct, és beleegyeznek néhány szabály betartásába. Székelyudvarhelyen az egyik kezdeményező Pálfi Kinga volt, aki akkor még a Hargita Business Center vállalkozói inkubátorház projektmenedzsereként vágott bele a munkába, hogy Udvarhelyre is elhozza a TED-es szellemiséget. A licenct civilek szerezték meg (tavaly azt mondták, hogy Szakács-Paál István, a HBC menedzsere a tulajdonos), a szervezést is egy lelkes önkéntes csapat végzi, az inkubátorház mindössze az adminisztratív lebonyolító – fogalmazott Szakács-Paál, a rendezvény kurátora tegnap délelőtt. Bíró Barna Botond, aki a HBC Fejlesztési Társulás elnökeként, a TEDx-előadások kedvelőjeként üdvözölte a projektet, mint mondta, jelentős nyitás ez a térségnek, Székelyudvarhely pedig azért jó helyszín, mert a vállalkozói szellem és a nyitottság jellemzők a városra. Pálfi Kinga inkább úgy fogalmazott, hogy manapság szükség mutatkozik a másfajta szemléletmódra, arra, hogy merjünk a korlátokon kívül gondolkodni, más fényben is megnézni dolgokat. A TEDx Székelyudvarhely témája és mottója is maradt: Breaking the rules. A téma sokféleképpen értelmezhető, a szabályok áthágásától, a berögződésekkel való szakításon, saját határaink átlépésén át a társadalom által ránk osztott szerepből való kilépésig akár. Az első udvarhelyi TEDx-konferencián olyan előadásokra számíthatunk, amelyek főszereplőinek volt bátorságuk kimondani, megváltoztatni, megvalósítani valamit. Itt lesz Lukács Csaba oknyomozó újságíró, riporter; Botházi Mária egyetemi tanár, publicista; Chris Worman civil aktivista, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány alapítója; Jukka Sinnemaki finn pedagógus; dr. Darvas Piroska segítőnővér; Csibi Magor korábbi környezetvédelmi aktivista; Nagy Zsolt ex távközlési miniszter; Anna Maria Popa, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu színház vezetője; Oana-Maria Rotariu, a Colectiv-tragédia egyik túlélője; Csala Dénes adatvizualizációs szakember, a Lancaster University kutatója; Bedő Imre közgazdász, a Férfiak Klubja alapítója és Anger Zsolt színész, rendező. – A konferencia hivatalos nyelve a magyar, de lesz két angol és három román nyelvű előadás is. A Stúdió mozi épülete körüli tér is a TEDx-é a nagy napon, kint is lesz élet, számos meglepetéssel – fogalmazott Szakács-Paál István, várhatóan este koncertre is számíthatnak a résztvevők. Száz jegyet adhatnak el – a licenc ennyit enged, a jegyek száz lejbe kerülnek, az online árusítás ma 12 órakor rajtol. További részletek a tedxudvarhely.com oldalon, illetve az esemény Facebook-oldalán olvashatók.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!