Technika és/vagy/de természet
Amerikai hittestvéreinket kalauzoltam egy tavaszi napon az Ilona-völgye felé. Keményfalva határában döcögni láttunk egy nagy dög Mercedest, metálzöld színét kilométerekre ragyogtatta a hevesen tűző nap. Egy kukoricás mellett leparkolt. Két ember, bizonyára egy házaspár, szállt ki belőle, aztán a csomagtartóból kikaptak két kapát, és nagy lendülettel belevetették magukat a kapálásba. Mi a csuda? Az amcsik hüledeztek, ilyent még nem láttak. Nem tudták felfogni, hogy ha egyszer valakinek nagy dög Mercedese van, minek kell annak kapálni? Mint aki hirtelen megvilágosodik, szinte képszerűen ragyogott fel a tekintetük: megvan, ez az, ezért szeretjük Erdélyt! Na, mi az a valami? – kérdeztem én. A történelmi idősíkok határ nélküli egybemosódását szeretjük. Az össze nem illő dolgokat. A mercedeses kapálást, az antennás házak melletti ganyérakást, a magasban süvöltő helikoptert és a köves úton himbálózó szénásszekeret. Átvettem ezt a nagy bölcsességet az akkori látogatóktól. Valahányszor elsőlátogatós amerikai vendégek jönnek, mindig előadom ezt a szinkretikusan-dialektikusan összeszerkesztett végkövetkeztetést.
Két út áll előttünk, mint a hajdani népdalban, nos, melyiken induljunk? Maradjunk meg a természet mellett, a környezetbarát élet mellett, vagy csapjunk neki a technikailag fejlett világnak és reméljük az űrutazást? Melyik az igazi, az Istennek tetsző út? Én idegenkedek a technikától, de ódákat tudnék zengeni a mosógépnek és a porszívónak, a fagyasztónak és a központi fűtésnek.
Az Amerikai Egyesült Államokban részt vettem egyszer egy pogány szertartáson. Nem tudtam békén maradni, míg el nem megyek, és meg nem nézem, hogy mi is akar az lenni. Nem volt emberáldozat, nem volt véres tánc, csak ültünk egy szép rózsaszín szőnyegen, és körbeadtunk egy félig elégett tuskót. A vallásos tapasztalást onnan lehetett nyerni, ha magunkba szívtuk az égett fa nehéz, kormos illatát. Nem tudtam megállni dicsekvés nélkül, így hát boldogan jelentettem, hogy én otthon az év hat hónapján keresztül intenzíven magamba szívom a kormos fa illatát, néha a füstbe fulladás küszöbén állok, tehát nagyon mély kötődésem van az élet eme fontos eleméhez, a tűzhöz. Azonban azóta sokszor belém villan, hogy a technika, mely könnyebbé teszi életünket, mennyire elszakít a természetközeli élettől.
A nagy találós kérdés pedig ez: A Mercedesszel ingázó kapás, vagy az égett fát szagoló értelmiségi jut hamarabb az Istennek tetsző életre?
Székely Kinga Réka homoródszentpéteri unitárius lelkész