borús égbolt
Társadalmi kategóriák, rendek
Ki beszél „ezekről”? Gyakran eszembe jut a munkásosztály és a parasztság, e két társadalmi kategória, amely eltűnni látszik ebben a fenenagy „európaisodásban”. Voltam én már mindkettőnek tagja, büszkén viseltem a kucsmát, ha úgy adódott, s ha annyira hideg volt, hogy az öregek is bundasapkát hordtak a fejükön. Volt szalmakalapom is. Örökkévalónak éreztem a helyet a maga szokásvilágával, s meg sem fordult volna az eszemben, hogy itt-ott utoljára írta fel a kántor úr az ajtóra, hogy ott járt a szentkereszttel. Megnézhetem, bizony tudom, rajta van ma is Alszegben a pikkelyszerűn pattogzó festésű ajtódeszkán néhol az írás nyoma, belekövült emléke a krétát vezénylő mozdulatnak: GMB+1978. Békesség van a bennvalón, csendes, s elmúlással telített nyugalom.
Szóval illeszkedtem volna ahhoz a múló világhoz, de hamar kivetett magából. Tulajdonképpen törvényszerű volt, hogy pár év múltán már a munkásosztályt gyarapíthattam. A nyolcvanas években ébresztőóra sem kellett, hajnali fél hat tájt már elkezdődtek a robajok, amelyek emlékeztettek a proletár-kötöttségekre. Szükséges rossz volt ez, kényszerpálya. Ész nem kellett hozzá sok, szabad gondolat még kevésbé. De ennek is annyi.
Érdekes élményben volt részem a minap. Úgy adódott, hogy elmentem egy faluba, hol se pap, se tanító, s nyilván polgármesteri hivatal sincsen. Valamiről tárgyaltunk az egyetlen cég vezetőjével, amely megtelepedett a kies helyen, s aztán a főnök – a székely patron –, akihez lenne még egy-két keresetlen szavam, rábízott a sofőrje kegyeire. Sűrű felhők gomolyogtak a fejünk felett a magasban. A gépkocsi vezetője hajtott is becsületesen, hogy elérjem a buszt, mint akinek feltakarni való szénája van. Jól sejtettem, mert az egyik kanyart csikorgó gumikkal abszolválva mondta is, hogy rendje van. – Ez bajnak elég – jegyeztem meg. – A’ nem baj, hogy lenne, ilyen az élet, se proli, se paraszt az ember a minimálbér mellett! Jönnek a géppel! Így idézte bennem akaratlanul is a két lappangó társadalmi kategóriát, mint aki benne van, s máris fordult.
Ahogy jődögélt komótosan a város felé a kivénhedt busz, láttam, hogy szépen szóródnak szét a felhők, s vonulnak el Segesvár felé. Úgy sejtem, fel tudta báláztatni aznap a szénát a patron sofőrje.
Simó Márton
.jpg)
