borús égbolt
Tankönyv nélkül ismét marad a diktálás?
Általános jelenség volt az én diákkoromban, hogy a tanár bejött az osztályterembe, kezében egy füzettel, jobb esetben egy könyvvel, amit letett a katedrára, leült, egy pillanatra csendet és tiszteletet parancsoló tekintetével felnézett a diákokra, majd kinyitotta a magával hozott segédeszközt (a már említett könyvet vagy füzetet), és elkezdte lediktálni az az órai leckét.
Az ilyen tanórákon nem sok idő maradt a személyes kapcsolatteremtésre, az osztályközösség megerősítésére, de az sem derült ki igazán, hogy a diák megértette-e, amit a tanár gyorsan lediktált és jobb esetben a fennmaradó szusszanásnyi időben megpróbált elmagyarázni. Volt egy tanárunk, aki tízperces szüneteket iktatott a diktálás közé, és ilyenkor szabadon kérdezhettünk. Nemcsak a leckéről, hanem a minket érdeklő dolgokról is. Én ezeket a tízperceket szerettem a legjobban!
Hiányoltam a tanórai beszélgetéseket egy-egy téma részletesebb kibontását, száraz és a gyermeki kíváncsiságot lelohasztó módszer volt ez! Egy idő után érdektelenül, akár egy robot, úgy ültem a padban, tudtam már az óra menetét, ceruzámmal a kezemben, a nyitott füzet fölé hajolva startra készen vártam, hogy elkezdődjön a tollbamondás, mert az volt ez. De úgy látszik a módszer örökzöld, hiszen most újra a diktálás lehetősége áll fenn az ötödik osztályokban, hiszen sem magyar nyelvű történelem-, sem földrajztankönyvet nem biztosít a korosztálynak az oktatási minisztérium.
Remek, gratulálok! – vagy mit is mondhatnék? A diákéveket követően azt gondoltam, hogy a mi generációnk volt az utolsó, akik diktálás után tanultunk. Kétségbeejtő, hogy miközben a játékos, képességfejlesztő és interaktív pedagógiai módszerekkel ismerkednek tanáraink, és ezeket próbálják meg a tanórákon is alkalmazni, úgy kell tanévet kezdeniük, hogy nincs minden tantárgyból magyar nyelvű tankönyv.
Nem mondom, a diktálás utáni írás is fejleszti a fiatalok néhány képességét, de ha jól tudom, nem gyorsírókat és gépíró kisasszonyokat képezünk általános iskoláinkban.
Pál Bíborka
