Hirdetés

Tanítványképzés Székelykeresztúron

HN-információ
Tanítványképző tábort (Te-­só tábor) szervezett az Al­sóboldogfalvi Református Egyházközség és a Good Shepherd Egyesület augusztus 25–30. között a Székelykeresztúri Fogadó Vendégházban a 18–30 éves korosztály számára. A tábor segítette a résztvevőket elmélyülni mind Krisztus, mind önmaguk valóságos megismerésében. Az önzéssel és félelmekkel szembefordulva megerősített mindenkit azokban az áldásokban járni, amelyeket a Krisztus Egyházához való tartozás, Szentlélek Istennel való megtöltekezés és a testvériség vállalása jelent. A program konkrét gyakorlati segítséget nyújtott abban is a fiataloknak, hogy miképpen lehet alkalmazni hatékonyan a mindennapokban a keresztyén életvezetés támpontjait: az üdvösség, a fiúság, a közösség, a testvériség miért lényeges abból a szempontból, hogy valaki megtalálja az Isten által meghatározott célját és értelmét az életének. A tábor ideje alatt elhangzott előadásokat Horváth Levente, a Bonus Pastor Mentő Misszió Vezetője tartotta. Munkatársak voltak továbbá Bartha Éva pszichológus, szintén a Bonus Pastor Mentő Misszió munkatársa, Bán Attila, a Kolozsvári Tirannosz Ház egyetemista lakóközösség vezetője és László Lehel alsóboldogfalvi református lelkipásztor, akik az előadások utáni kiscsoportos beszélgetéseket, közösségformáló játékokat vezették, valamint lelkigondozói-mentori beszélgetéseken vettek részt külön-külön mindegyik fiatallal. A program végig nagyon jó, felszabadult hangulatban telt, az előadások lebilincselő sodrása, a kiscsoportos beszélgetések közvetlensége, az egyéni csendességek meghittsége, a lelkigondozói beszélgetések személyessége olyan testvéri légkört teremtett, amelyre szervezők és résztvevők egyaránt hálával tekintünk vissza. Legyen az ilyen és ehhez hasonló alkalmakért egyedül Istené a dicsőség. László Lehel Bendegúz református lelkipásztor, Alsóboldogfalva
A rendezvény főtámogatója Magyarország Kormányának Nemzetpolitikai Államtitkársága volt, a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott és megnyert pályázaton keresztül. Fent nevezett intézmény 7000 lejes (azaz 500 ezer forintos) támogatásban részesítette az összesen 20 résztvevő táboroztatásának költségeit.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!