Szurkolói parádé
Nem túl izgalmas meccsen van túl a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a román labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában, amely végén a FC Botoșani ellen idegenben ért el 0–0-s döntetlent. A pályán kívül, vagyis a lelátón történtek viszont komoly dolgok, amelyek nem stadionokba valók. A hazai szurkolók ugyanis molinót húztak ki, amelyen ez volt olvasható: „A lovak nyelvén énekeltek és autonómiáról álmodoztok.” A Botoșani-nak pedig nem ez az első esete, ami az ilyesfajta megnyilvánulást illeti. Legutóbb az FK Csíkszereda U19-es csapata járta meg egy korosztályos kupameccsen, azzal a különbséggel, hogy a magyargyűlölő rigmusok mellett akkor még petárdarobbanás is hallatszott.
Visszatérve a Sepsi OSK-ra, számukra már lassan nem újdonság, hogy ilyesfajta atrocitások érik – megjárták már a Bukaresti Juventus vagy épp a Bukaresti Dinamo ellen is, sőt az utóbbi meccsen még könnygáz bevetésére is szükség volt –, még akkor is, ha nem túl sok magyar, vagy épp székely rúgja a bőrt a piros-fehéreknél. Rendre vissza-visszatérő műsor ez a román bajnokságban, a labdarúgó-szövetség pedig nem tudja ezeket megfékezni.
Minden bizonnyal pedig nem is az utolsó lesz, mivel egész Románia arra a bizonyos centenáriumra készül, és akarva-akaratlanul, úton-útfélen bele fogunk botlani hasonló témákba. Még szerencse, hogy az idén nem rendeznek Románia – Magyarország felnőtt férfilabdarúgó-mérkőzést, mert akkor biztosan elszabadulnának az indulatok, mint a legutóbbi két bukaresti meccsen is.
És szerencsére, szűkebb pátriánkra rátérve, a Bukaresti Steaua nem elég erős, hogy beleszóljon a hokibajnokság küzdelmeibe, és nincs hazai pályájuk. Ha mindkét feltétel teljesülne, akkor bizonyosan egy-egy találkozó erejéig megint megélnénk a korábbi szép napokat.
Darvas Attila