enyhe eső
enyhe havazás
Szülők versenye
Bevallom, ledöbbent, amikor versenyző szülőket látok. Na jó, néha fel is bosszant, amikor jól öltözött anyukák, apukák kora délután az iskola előtt, autóik mellett álldogálnak, s miközben csemetéikre várnak, versengenek.
„A tied jár angolra? Nem? A mienk már hároméves kora óta jár, nagycsoportban felvettük a románt is, karatéra is visszük, úszni és természetesen zongorázik is. Órarendet kellett készítenem magunknak, mert már azt sem tudjuk, hogy mikor hová kell menni.”
„Képzeld, a fiam már egyedül quadozik, annyira jól megy neki, hogy muszáj lesz egy jobbat vennünk.” „Á, én is ezt akartam – így a másik apuka –, de összetörte a vadiúj Iphone 6-osát, s most büntetésből nem lesz új járgány. Pedig ő is jól hajtja!”
Aztán kirohannak a gyerekek. És záporoznak a kérdések, megjegyzések: ettél, tudtad a mateket, leírtad a házi feladatot, jól ment a román? Hogy néz ki a nadrágod? Elpakoltál mindent? Na, búcsúzz, mert sietnünk kell románra!
Csak egy kérdés hiányzik: hogy vagy, milyen volt a napod? Aztán a gyermek megadóan vagy duzzogva, felpörögve vagy fáradtan beül az autóba, hogy folytassa a korán reggel elkezdett műszakot. A sokadik órát, ahol teljesítenie kell, mert minden arról szól. Teljesítenie kell, hogy a szülei büszkék legyenek rá. Hogy legyen, amivel dicsekedni egymás között. Mert már hozzászokott. Hiszen kicsi volt – alig emlékszik –, de már akkor mintha olyasmiket hallott volna anyukájától, amint másoknak büszkén mondja: az enyém már szobatiszta, már tisztán beszél, már játszik a tableten stb. „Végül is a felnőttek is pont olyanok, mint mi, a gyerekek. Boti is állandóan azzal dicsekszik, hogy nekik milyen autójuk van, Kata pedig az úszómedencéjükkel…” – gondolja, s ezzel oda is érnek a románórára, anyuval két szót sem váltottak, autóból ki, aztán jövök érted. És mindeközben a gyerek? Ebben a versenyben ő hol van? Hol vannak az ő igényei? Hogy hamar kifárad, kiég? Hogy majd beletörődő, érdektelen, közömbös lesz? Hogy majd fellázad, s serdülőként szembeszáll a szülőkkel? Hogy majd csak a több pénzt fogja követelni?
Hát igen… Hálátlanok ezek a fiatalok. Pedig mi mennyi mindent megtettünk értük – legyintenek majd lemondóan a szülők.
Ilyen az élet. Mert ilyenné tesszük.
Asztalos Ágnes
.jpg)
web.jpg)