Keddjét csikorgó ajtajából fölfedeztem meg is szerettem talpam alá árnyékot rakott délben: szónokolni ne kelljen pótkocsikra dobált fenyőfaágról félcédulásan amúgy rekedten keltve kelletlen pánikot Heti vásár – borzolt patakzaj elváslattak a küszöbök tarkóm a tarka kábulatban zsebemben ujjpercek ropognak kérgesedő artériákkal mit kezdjek zacchegyek mögöttem kódorgok itt: vásott kölyök Van valami a mentaszagban hogy tűröm a harmonika zöld billentyűjén ha torzul dallam: nagyapám poharamba tölt abroszfehér de hol az asztal csurig az üveg alkonyattal és nagyanya: muskátliföld És rajzolódik gyatraságom kerekítve tompítva gyúrva tüdőtlen lénnyé alakultam visszafelé görbült időben északi kulcs északi záron s magam gyűrűzhetetlen ujja aranytalan mutatja múltam Közel a teletalpú lábnyom zsengén vár míg bukdácsolok kaszák nyomában a mezőkön rendek fényénél írva álmom: jártam itt kéklő bömbölésként s csecsemővé most nevelődöm keddje kévékben párolog Első hullott hajszálamat ami még szőke volt fürdőteknőm szilánkjait vagy egy kanyar folyót kerestem mintha Tróját neutroncsapás utáni csöndben állván az elveszíthetőben Dőlésem szögét számítom szülőházam a levegőben Budvár s Csíkszentkirály között segítsetek föl küszöbéig belefér dőlésem szögébe szögpercébe láng tej szőlőszem s elásott köldökzsinórom Botár Attila