Hirdetés

Színházba hívják a tinédzsereket

Szeptember 23. és 29. között nyolcadik alkalommal szervezi meg a Csíki Játékszín a Lurkó Teens gyermek- és ifjúsági színházi találkozót. A tinédzsereket megszólító fesztiválon látható előadások olyan témákat boncolgatnak, melyek a diákok számára fontosak, olyan élethelyzetekre reagálnak, melyek őket érintik, foglalkoztatják, és pedagógiai célzatú, interaktív színházi darabokkal is készülnek.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 4 perc
Színházba hívják a tinédzsereket
A Csíki Játékszín különös figyelmet szentel a fiataloknak Fotó: László F. Csaba

Idén is egész évados Lurkó programmá bővítette a gyermekeknek és tinédzsereknek szóló színházi fesztiválját a Csíki Játékszín. A többéves múltú Lurkó Fesztivált két részre bontják, így szeptember 23-án, szombaton startol a nyolcadik Lurkó Teens, mellyel elsősorban a fiatalokat, tinédzsereket szeretnék bevonzani. Veress Albert, a Csíki Játékszín igazgatója szerint mélyebb és jobb kapcsolatot képesek teremteni, ha külön szólítják meg a kisebb gyermekeket és a tinédzsereket.

Mint Kész Orsolya, a színház irodalmi titkára részletezte: a fesztivál programját idén is úgy állították össze, hogy a diákok számára fontos élethelyzetekre reagáljanak, ezért pedagógiai célzatú, interaktív színházi előadásokkal készülnek. A repertoárban a Csíki Játékszín saját előadásai és meghívott, magyarországi darabok egyaránt szerepelnek.

Az eseményen ismertették: a találkozón látható darabok három kategóriába sorolhatók: egyrészt vannak kötelező olvasmányokat feldolgozó darabok, kortárs szépirodalmi művek, valamint a szociális témákat boncolgató előadások, ezek között lesznek nagyszínpadi stúdiós, kamaratermi, illetve osztálytermi bemutatók is.

Olyan témákat, akár tabutémákat igyekeznek színpadra vinni, melyek foglalkoztatják a fiatalokat, és amelyekről a nyilvánosság más fórumain nem vagy csak keveset beszélhetnek.

A feldolgozott témák között olyanok jelennek meg, mint a családon belüli transzgenerációs minták, az örökölt sors, a fogyasztói társadalomban való létezésünk, a társadalmi egyenlőtlenségek, iskolai zaklatás, határok feszegetése, felelősségtudat, a barátságok és az emberi kapcsolatok határai, saját magunk és mások iránti felelősségünk, illetve terítékre kerül az apaság és a gyermekvállalás témaköre is. Az előadásokat több esetben pedagógiai, oktató célzatú, feldolgozó beszélgetés követi majd, melyeket drámapedagógusok, pszichológusok vezetnek.

László F. Csaba

– Hisszük, hogy a Lurkó Teens találkozóval képesek vagyunk egy olyan fórumot teremteni, ahol ezekről a fontos témákról és kérdésekről, melyek érintik és érdeklik a tinédzsereket, egy elfogadó közegben, szabadon véleményt formálhatnak. Ennek eredménye egyfajta közös tanulási folyamat, esztétikai, és szociális érzékenységre való nevelés is lehet – tette hozzá Kész Orsolya.

A tantermi előadások egy része a színház Hunyadi László kamaratermében is megtekinthető lesz, hogy az ezek iránt érdeklődő felnőttek számára is elérhető legyen, egyúttal arra buzdítják a szülőket, hogy tinédzser gyermekeikkel együtt látogassanak el az előadásokra. A Lurkó Teens Fesztivál összes előadására egységes, 15 lejes jegyárak vannak, felnőtteknek és diákoknak egyaránt. Jegyek a Csíki Játékszín jegypénztárában és a helyszínen kaphatók. A találkozó részletes programja elérhető ezen az oldalon és a fesztivál Facebook-oldalán.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!