erős felhőzet
szórványos felhőzet
Szent László
A műfaj kedvelőinek zeneileg minden bizonnyal kiváló élményt nyújtott a Csíkszereda főterén vasárnap bemutatott Szent László, légy velünk! című rockoratórium. A Role zenekar ezúttal is kitett magáért, a kíváncsi nézősereg lába és szíve már az első percektől elkezdte dobogni a ritmust, és a zenei élmény végig kitartott.
Akárcsak a már említett kíváncsiság. A színpadi fellépés üzenete – legyen szó színházi, opera- vagy koncertelőadásról – akkor ér célba, ha a kíváncsiság még sokáig kitart. Napokig, hetekig, hónapokig. Értelmezéseket keresünk, megvitatjuk, hogy mi miért volt ilyen, nem pedig olyan, kinek milyen volt a jellemábrázolása satöbbi. A kíváncsiság továbbélése azonban mást is jelenthet: a válaszok elmaradását.
A személyes vasárnapi élményem e kettőnek a keveréke volt, de – utóbbira reflektálva – egy-két óra alatt megtaláltam a válaszaimat, így most már csak az értelmezési síkok közti kellemes kíváncsiság él bennem. A közönség soraiból fél füllel elcsípett reakciók alapján azonban néhányakban továbbra is kérdőjelek maradtak, és nem feltétlenül az egészséges kíváncsiság, hanem inkább fals elvárások eredményeként.
Többen hangsúlyozták, én is csatlakozom: ez rockoratórium, nem pedig rockopera volt. A közönség jelentős része az István, a királlyal hasonlítja össze a vasárnap bemutatott művet. A két szent király alakja és maga a téma között jelentős az átfedés, de ez így is legfeljebb annyit enged meg, hogy zeneileg – és csakis zeneileg – vonjunk párhuzamot. Cselekmény, szerepjáték, rendezés terén teljesen eltér a kettő, így az összehasonlítás sem helytálló. Az oratórium egyházzenei műfaj, énekes fohászkodás. És nyilván, az imának nincs cselekménye, a szerepek és a rendezés is visszafogott – hacsak nem valami rendhagyó megközelítésről beszélünk.
A vasárnapi előadás több tekintetben is rendhagyó: például azért, mert műfajilag kevert. Ezért indulhatott cselekménnyel. És hogy miért nem folytatódott azzal, az azt hiszem, hogy nemcsak a műfaji követelményekkel magyarázható: Szent László – egyelőre legalábbis – nem az a királyunk, akiről sokat tudnánk beszélni. Ismerjük az alakját, tudunk a kultuszáról, ennek ellenére még messze nem tudunk róla annyit, amennyit tudnunk illene. Profán megfogalmazásban: Szent Lászlónak lenyűgöző története van, de a nagyközönség által – ha homályosan is, de – ismert „sztorija” nincs. Csak sztoritöredékei. Ezekből láthattunk, hallhattunk ízelítőt.
Én személy szerint részben azért voltam nagyon kíváncsi a bemutatóra, hogy többet megtudjak Szent Lászlóról. Ez – közvetlenül az előadásnak köszönhetően – nem sikerült, de amint hazaértem, azonnal elmerültem Szent László élettörténetében. Magamból kiindulva: a célnak nagyon is megfelelő eszköze volt a rockoratórium, mert ráirányította a figyelmet a Lovagkirályra.
Bízom benne, hogy az idei emlékév után Szent Lászlóról is sokat tudunk majd beszélni. Nemcsak az erős hite és a csatatereken tanúsított ereje, bátorsága, hanem teljes uralkodása, intézkedései, külső és belső fizikai és lelki harcai is azok közé emelik őt, akiknek örökségéről gyakrabban és nagyobb tudással kellene megemlékeznünk. Szent Lászlónak és az őt övező kíváncsiságunknak az emlékév után is ki kell tartania. A Role-lal, a kórussal, a vonósokkal, a táncosokkal és a hétvégi rockoratórium sikeréért dolgozó művészekkel, önkéntesekkel együtt kérhetjük mi is Szent Lászlót: légy velünk!
Kovács Hont Imre
