Szent István-napi búcsús szentmisék

HN-információ
Hargita megye számos településén államalapítónk, Szent István ünnepét tartják ma. Több településen már tegnap megemlékeztek első királyunkról.  Csíkszentkirályon tegnap tartották a búcsús szentmisét, amelynek főcelebránsa és szónoka Tamás József segédpüspök volt. Az udvarhelyszéki Székelyszentkirályon szintén tegnap volt a templom búcsúja, Hargitafürdőn pedig a pálos atyák vezetésével zajlott a Szent István-búcsú. A szentmise szónoka Urbán Erik OFM, a csíksomlyói kegyhely igazgatója volt. Az ünnepen ugyanakkor jelen volt Csóka János pálos tartományfőnök is. Borzonton is szent királyunkat ünnepelték tegnap a délkor kezdődő búcsús szentmise keretében, amelyet követően Borsos Hunor orgonaművész tartott koncertet. Csíkajnádon ma 11 órakor várják a híveket Szent István-napi búcsús szentmisére. Az ünnep szónoka Csiby László csíkszentdomokosi plébános lesz. Hidegségen is Szent István-napi búcsút tartanak ma, délelőtt 11 órakor. A szentmise szónoka Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános lesz. Gyergyószentmiklóson, az új templomban is ma ünnepelnek: a délután 5 órakor kezdődő szentmisén a plébániatemplom felszentelésének tizedik évfordulóját ünneplik. A szentmise főcelebránsa Tamás József segédpüspök lesz, aki megáldja a felújított templomot és a Sárpátki Zoltán által készített keresztúti domborműveket. A püspök ezt követően részt vesz a hagyományossá vált új kenyér megáldásán is. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!