borús égbolt
Szemét és lelkiismeret
„Felvilágosító kampányt szerveztek a megújuló energiaforrásokról”, „Zöldenergiát termelő erőműveket adtak át”, „Több mázsa szemetet gyűjtöttek össze egyik vagy másik iskola tanulói” – ilyen és ezekhez hasonló mondatokat olvashatunk a különböző sajtókiadványokban, hallunk a rádióban, néha még magánbeszélgetésekben is el-elhangzik valami ilyesmi, de nem túl gyakran, és nem nagy meggyőződéssel, mert – valljuk be nyugodtan – a környezetvédelem nekünk nem kenyerünk.
Minap is bámészkodtam egy nem túl népes tömegben a piacon. Jól beláttam a teret, s megfigyelhettem, hogy egy illető bádogból valamit kortyolgat. Aztán amikor kifogyott a lé, a legnagyobb természetességgel hullatta le maga mellé a földre a dobozt, még annyi fáradságot is sajnálva, hogy legalább széttapossa, hadd ne foglaljon akkora helyet. Kicsivel tovább egy szekeret állt körül egy hangos társaság, az egyik gyermek valami zacskóból csipszet, pufulécet vagy mit eszegetett, de nem sokáig, mert hamar kiürült, s pár perc múlva az ocsmányan rikítósra színezett sztaniol már a frissen zöldülő fűben hevert alant. Nem tettek szemeteskukát a szervezők az alkalmi vásártérre, konténer sem árválkodott a közelben, hogy legalább utólagosan össze lehessen gyűjteni a civilizációs mocskot.
Aztán még aznap elindultunk páran egy faluba gépkocsival, élveztük a kilátást, az éppen nyiladozó tavaszt, s benne az éledező fákat, bokrokat. Ahogy haladtunk egy lombhullató kis erdőfolt mellett, mindjárt bepillanthattunk az alant csordogáló patakocskára, amelyet a későbbiekben már nem láthatunk, mert mihelyt kizöldülnek a fák, a lombok eltakarják. Mintha kérkednénk azzal, hogy immár euro-konform szemetet termelünk, hogy képesek vagyunk annyi mocskot kihányni a kert végébe, amennyi tulajdonképpen nincs is, mintha külön importból származna a civilizáció minden szennye, és egész Európa nálunk mocskolna.
A víz szalad, s a mocsok marad. Alant. És itt is. Ahogyan bennünk is a bűn, mert hiába a húsvéti ígéret, úgy káromkodunk mostanság is, hogy szakad össze hely. És alszik bennünk a jobbik én, tovatűnik a lelkiismeret. Emlékszem, egyik pap barátom tavaly is a szemét miatt szidta a népet. Nem volt foganatja. Idén is ostorozza az ifjakat, s a vénebbeket is módjával. De hirdet egy pataktisztító közmunkát is. Biztos, ami biztos alapon.
Simó Márton
