Hirdetés

Székelyudvarhely: Nyílt nap daganatos betegeknek és hozzátartozóiknak

HN-információ
Együtt a remény útján, de mindenki a saját cipőjében és receptek nélkül – ez lehetne a tömör összegzése annak a nyílt napnak, melyet Székely­udvar­helyen, a Gyulafehérvári Caritas Kossuth utcai székhelyén tartottak daganatos betegeknek és hozzátartozóiknak múlt pénteken. A nyílt nap alkalmával három előadásra került sor, ezt követően bemutatták a nyolc éve működő, daganatos betegeket támogató csoport tevékenységét, végül egy érintett vallomását hallgathatták meg a résztvevők. Az előadások központi témái az erőforrások és támaszpontok voltak, különböző nézőpontokból megvilágítva azokat. Sajgó Balázsnak, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatójának előadása bátorító és megerősítő volt azáltal, hogy megosztotta személyes tapasztalatait, amelyet egy rendkívül nehéz helyzetben élt át. Jó volt hallani, hogy olyan Istenünk van, aki megérti haragunkat, elbírja háborgásainkat. Ugyanakkor ott van a remény, hogy minden szenvedés valamikor értelmet nyer. Cosma István az erőforrások feltérképezésébe a jelenlévőket is bevonta, így készítve közös listát, amelyben mindenki megtalálhatja a neki megfelelő segítséget. Pálfi Kinga előadása nagyon hiteles és megrázó volt, mivel személyes megélésből született. Bár édesanyját egészen haláláig kísérte, energia és életigenlés volt minden szavában. A Jóreménység csoport szép számú résztvevőjének köszönhetően igazán családias hangulat alakult ki. Vékás Kati története érintettsége és személyes karizmája által igazán megrázó volt, ugyanakkor mindenkit megerősített abban, hogy igenis túl lehet élni a rákot. Akár az életminőség javulását is el lehet érni azáltal, hogy átértékelődneka dolgok. A szünetben zsibongás töltötte be a termet, érezni lehetett, hogy a jelenlévőknek rengeteg mondanivalójuk van egymás számára. Az előadások és a résztvevők is megerősítették, hogy a túléléshez, a gyógyuláshoz nincsenek receptek. Mindenki külön-külön kell megtalálja maga számára a lehetőségeket, a járható utat, amit saját cipőjében kell megtennie. A Jóreménység csoport a nyár folyamán részt vett egy kétnapos kiránduláson, amelynek végkövetkeztetése az volt, hogy „ugyanolyan hosszú az út a gyógyulásig, mint a megbetegedésig volt”. A két nap során a csoporttagok teljesen megfeledkeztek betegségükről, sokkal közelebb kerültek egymáshoz, és úgy érezték, hogy egy szuper csapat tagjai. Mindkét rendezvényt Székely­udvarhely Polgármesteri Hivatala támogatta. (x)

Lőrincz Réka Ilma



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!