– Félidejéhez érkezett a Székely Könyvtár-sorozat: megjelent az ötvenedik kötete a százkötetesre tervezett sorozatnak. Ez már ok az ünneplésre. Hogyan kívánják megünnepelni? – Az ünneplés már a XXII. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár nulladik napján elkezdődött, hiszen akkor mutattuk be a sorozat ötvenedik kötetét, Markó Béla Válogatott versek című könyvét a Művészeti Egyetemen, igen szép sikerrel. De igazán ünnepelni természetesen itthon, Hargita megyében, Csíkszeredában szerettünk volna, ezért is szerveztük meg Siklódy Ferenc Könyvjegyek című kiállítását, amelyre a Megyeháza Galériában kerül sor (azokról az ex libriszekről van szó, amelyeket Siklódy a könyvsorozat előfizetői számára készített, s amelyek így együtt egészen lenyűgöző hatásúak). Szintén a Megyeháza Galériában kerül bemutatásra a sorozat „ráadáskötete” is – hogy mi légyen ez a „ráadáskötet”, az egyelőre maradjon titok… – Az erdélyi könyvkiadás legnemesebb hagyományait kívánták feléleszteni a sorozat megjelentetésével és terjesztési módjával: gyűjtők igényeinek megfelelő kivitelezés, előfizetés alapján való terjesztés, az előfizetőknek könyvjegy ajándékozása. Mennyire bizonyult piacosnak ez az elképzelés? – Valóban: kézhez álló, zsebben is hordozható, ugyanakkor szép és elegáns könyvekre gondoltunk a sorozat útjára indításakor, s a visszajelzések alapján ez az elképzelés el is nyerte az olvasók tetszését. Az előfizetés alapján való terjesztésnél, illetve a könyvjegy-ajándékozásnál természetesen az Erdélyi Szépmíves Céh kiadópolitikája lebegett a szemünk előtt. Ami viszont sikerült anno a Szépmíves Céhnek, az egyelőre nekünk nem: s itt az előfizetők számára gondolok! Ha megnézzük a két világháború között a Céh-kötetekre előfizetők listáját, azt láthatjuk, hogy rengeteg ügyvéd, orvos, politikus vagy más értelmiségi vásárolta meg Kós Károlyék könyveit. Öntudatosabbak lettek volna akkor az erdélyi magyarság „diplomásai”? Nem tudom, nem vagyok olvasásszociológus, de ma mintha kevésbé lenne divatja a könyvnek vezetőink körében. Persze van egy nagy különbség is a Szépmíves Céh kötetei és a mi könyveink között: ott kortárs szerzők jelentek meg, nálunk klasszikusok. De szerintem, ha csupa kortárs szerző jelenne meg nálunk, az se nagyon segítene a helyzetünkön. Nem kizárt, hogy a mi marketingtevékenységünk is hagy kívánnivalókat maga után, de akkor a Székelyföld folyóirat esetében miért van olyan sok előfizetőnk? Hiszen nagyjából ugyanúgy járunk el „marketingileg” a folyóiratunk, illetve a könyveink esetében is! Ami sikeres az egyiknél, miért nem sikeres a másiknál? Nagyon számítottunk például a Székelyföld-előfizetőkre, hogy majd ők megrendelik a Székely Könyvtár köteteit is, de érdekes módon a két előfizetői lista nem nagyon fedi egymást! Természetesen nem adjuk fel, promováljuk továbbra is a könyveinket, hátha egyszer megváltoznak az olvasói szokások… – Mi lesz a folytatás? S megállnak-e a tervezett száznál? – Egyelőre a következő ötven kötet is jó nagy nekirugaszkodásnak ígérkezik (bár ha az előttünk álló 5 év is olyan gyorsan eltelik, mint a magunk mögött hagyott 5 év, akkor nem lesz gond). S a folytatásban nyilván gazdagítani szeretnénk az eddig megjelent szerzők listáját. Hogy csak két nevet említsek: Orbán Balázstól és Nyirő Józseftől például nem jelent meg semmi az első ötven kötetben. Márpedig nélkülük nem lehet teljes egy „Székely” Könyvtár! Többen kérdezték például, hogy miért bojkottáljuk Nyirőt?! Sajnos, ebben az esetben nem velünk van a baj: a jogutód továbbra sem szeretné kiadni Nyirőt Erdélyben (gyaníthatóan az író újratemetése körül kavart botrány lehet a ludas a dologban). És aztán ott vannak még a lassan „klasszikussá” érő, ma még a középgenerációhoz tartozó költők, írók, társadalomtudósok is. Ők is joggal várhatják el a sorozat szerkesztőbizottságától, hogy számoljon velük! Egy biztos: lesz még dolgunk bőven! Sarány István