Százezer lejre is nőhet a tarlóégetésért kiszabott bírság
Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter csütörtökön bejelentette: aláírta azt a sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amely 7500 lejtől 15 ezer lejig terjedő pénzbírságot szab ki a tarlóégetőkre a magánszemélyek esetében. A jogi személyeknél 50 ezer lejtől 100 ezer lejig fog terjedni a bírság mértéke. A jogszabálytervezetbe bekerült a tőzeglápokon, vizes élőhelyeken való égetés szigorú tiltása is.
„Évek óta harcot vívunk a tarlóégetők ellen. Vannak helyek, ahol a tiltás és a Környezetőrség fokozott ellenőrzései ellenére bevett gyakorlattá vált a növényzet illegális égetése. Ezért döntöttünk úgy, hogy növeljük a büntetési tételeket” – közölte a miniszter.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség legfrissebb jelentése szerint csak március első felében 1400 esetben kellett beavatkozniuk az ellenőrizetlen égetések (tarlóégetés, száraz növényzet vagy szemétégetés) miatt. Az égetések mintegy ötezer hektárnyi területet érintettek. Máramaros megyében egy idős asszony sérült meg a növényzet égetése miatti tűzben, Arad megyében pedig egy több száz éves templom vált a lángok martalékává. Maros megyében a Környezetőrség is vizsgálatot indított, miután a tarlóégetés következtében kigyulladt egy roncsautótelep.
„A tarlóégetés nem csak a javakra jelent közvetlen veszélyt. A tarlótüzek rontják a levegő minőségét, emellett jelentős károsanyagrészecske-képződési forrás, és a levegőbe kerülő nitrogénalapú vegyületek súlyos allergiát okozhatnak. Több kutatás is rámutatott, hogy a tavaszi és az őszi időszakban az érzékenyebb célcsoportok, gyerekek és idősek nagyobb számban jelentkeznek hasonló tünetekkel az egészségügyi intézményekben. Az égetés ugyanakkor felborítja a talaj ökoszisztémáját, tönkreteszi a talaj élővilágát és károsítja a termőképességét is” – magyarázta a szigorítás szükségességét Tánczos Barna.
A sürgősségi kormányrendeletet várhatóan a következő hetekben fogadja el a kormány.
HN-információ