Száz ajakról zeng a dal
A Száztagú Székely Férfikórus megalakulása óta eltelt rövid időszakban az idei év volt a legzsúfoltabb, de ugyanakkor legsikeresebb is.
Röviden szólva: mi is, ki is a Száztagú Székely Férfikórus? A válasz kicsit hosszabb.
Az ötlet szikrája 2013 őszén pattant ki Székelyudvarhelyen, az akkor 145. évfordulóját ünneplő Székely Dalegylet Férfikórus jubileumi koncertjén, melyen részt vettek a sepsiszentgyörgyi, valamint gyergyószentmiklósi dalos testvérek is.
Az ötletet tett követte, és a két megye (Hargita és Kovászna) férfikórusaiból, szám szerint négy kórusból megalakult a Száztagú Székely Férfikórus, mely fellépéseinek sorozatát Csíkszépvízen és Csíkszeredában kezdte meg 2014 júniusában.
A négy alapító kórus: a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusa (karvezetője: Kovács László); a gyergyószentmiklósi Ipartestületi Férfikórus (karvezetője: Molnár Katalin); a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája (karvezetői László Attila és Jakab Árpád), valamint a Csíkborzsovai Férfikórus (karnagyai: Biró Zsolt Imre és Ványolós András).
Az említett bemutatkozást 2015 májusában a sepsiszentgyörgyi, majd 2016 májusában a gyergyószentmiklósi fellépés követte.
Amint már említettem, ezen év zsúfolt volt, júniusban felléptünk a csíkborzsovai közönség előtt, július 31-én a Maros megyei Fehéregyházán megszervezett Petőfi-ünnep színvonalának emeléséhez járultunk hozzá fellépésünkkel.
Ez utóbbi alkalommal figyeltek fel kórusunkra a megyei tanács vezetői. Személyes, közvetlen kapcsolat révén ígéret hangzott el, hogy felkarolják, támogatják, nem csak úgy általában a kultúrát, a kórusmozgalmat, hanem konkrétan a Száztagú Székely Férfikórust.
Az ígéretet betartották, s még ez év őszén, a VII. Székelyföld Napok rendezvényeinek keretén belül (2016. október 12–23.) kétszer is lehetőség adódott a kórus fellépésére. Október 16-án szentmise után a csíksomlyói kegytemplomban, míg október 23-án délután a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes színpadán hallhatta előadásunkat az érdeklődő közönség.
Felemelő érzés volt mindannyiunk – dalosok, karmesterek, hallgatóság – számára, mikor az említett színhelyeken száz férfitorokból csendült fel a magyar dal: egyházi ének, népdalfeldolgozás, klasszikus zeneszerzők híres művei vagy épp egy-egy operabetét. Megtisztelő számunkra, hogy a közel 150 programmal jelentkező, három megyét átfogó VII. Székelyföld Napok rendezvényeinek keretén belül két alkalommal is helyet, fellépési lehetőséget és nem utolsósorban szép számú hallgató közönséget kaptunk.
Istennek hála, úgy látjuk, hogy a három megye együttműködése már nem csak erre a másfél hétre korlátozódik. Ahogyan ezelőtt három évvel minket nem korlátozott senki és semmi, hogy létrehozzuk az egyelőre két megyére kiterjedő férfikórust, most a hétköznapok történéseiben is megvalósulni látszik a kulturális autonómia. Ez így jó, így helyes, csak így tovább!
A magyar szabadság ünnepén, az ’56-os forradalom 60. évfordulója alkalmával, valamint a VII. Székelyföld Napok zárónapján, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes Házában elhangzott, szeretnénk, ha Maros megyéből is csatlakoznának hozzánk érdeklődő férfiak, így lenne kiteljesedett és hiteles a Székely Kórus.
A rövid kérdés elhangzott ezen írás elején. A hosszú válasz vége az lenne, hogy mi, a Száztagú Székely Férfikórus tagjai (dalosok és karmesterek egyaránt) továbbra is célul tűzzük ki a magyar dal tovább éltetését, a nagyközönséggel való megismertetését. Ugyanakkor további terveink között szerepel, hogy tarsolyunkba (repertoárunkba) becsomagoljunk nem magyar, de örökzöld klasszikusokat is, melyek lelkünket simogatják, csiszolják, erősítik, kitágítva látókörünket.
Köszönet a három megye (Hargita, Kovászna és Maros) vezetőinek, a 60 évét betöltött Maros Művészegyüttesnek, valamint a Hargita Megyei Kulturális Központnak a hathatós támogatásért, segítségért.
Mindezeket ezután is dallal hálálja meg a Száztagú Székely Férfikórus!
A kórus nevében
Varga István, Székelyudvarhely
[box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]