Számos székelyudvarhelyi háztartás víz nélkül, van, ahol áram sincs

Székelyudvarhelyen – és értesüléseink szerint több környező udvarhelyszéki településen – nagyon sok háztartás maradt folyóvíz nélkül szombaton. Van, ahol az áramszolgáltatás is szünetel – a két jelenség között ugyanis ok-okozati kapcsolat van. A helyzet cikkünk megírásakor sem változott, a szolgáltatók jelenlegi közlése szerint vélhetően szombat késő estére állhat helyre teljes mértékben a szolgáltatás.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 2 perc
Számos székelyudvarhelyi háztartás víz nélkül, van, ahol áram sincs
Fotó: Harvíz


Számos székelyudvarhelyi háztartás, illetve vállalkozás észlelte szombaton reggel, hogy a csapból nem folyik a víz. Mások áramszünetet tapasztaltak, vagy mindkét meghibásodást egyszerre. A jelenség a nap folyamán egyre terjedt, a kora délutáni órákra már egész városrészek voltak kénytelenek nélkülözni az ivóvizet. 
A regionális víz- és csatornaszolgáltató Harvíz Rt. délelőtt 11 órakor adott ki közleményt, amelyből az derült ki, elektromos hiba felelős a helyzetért: „a magasfeszültségű hálózaton történt meghibásodás miatt” a vízszolgáltatás „jelentősen akadályozott”, írták közösségi oldalukon, „a meghibásodás az egész udvarhelyszéki vízellátási zónát érintheti”. Felhívták a figyelmet, hogy a tartályok vízszintje csökken, és nem sikerül rövid időn belül elhárítani, azok kiürülhetnek, és a vízszolgáltatás átmenetileg megszűnik. Csak arra a lakosságot, hogy takarékoskodjon a: „csak a legszükségesebb, hogy sok vizet használjunk, mivel a tartályok vízszintje egyre csökken (…), a tartályok kiürülnek (…) vízhiány, illetve teljes vízszünet is kialakulhat.” A szolgáltató Székelyudvarhely mellett Bögöz, Boldogfalva, Székelymuzsna, Székelyderzs, Zetelaka, Oroszhegy, Ivó, Küküllőkeményfalva, Fenyéd és Máréfalva lakosságát is ugyanilyen figyelmeztetésben részesítette. 
Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere a nap folyamán több közösségi médiás bejelentkezésében is elmagyarázta, pontosan mi okozta a vízhiányt. Szombaton kora délután azt közölte: a város több pontján szünetel az áramszolgáltatás – egyes helyeken már péntek délután jeleztek ilyen problémát –, amit aztán a nap folyamán részben sikerült helyreállítani. Ennek a meghibásodásnak a hátterében az áll, hogy a Varság és Korond térségében korábban észlelt erős vihar megrongálta a magasfeszültségű elektromos hálózatot. Az áramszolgáltatás kiesése miatt a székelyudvarhelyi szivattyúház sem áramot, ezért szűnt meg a vízszolgáltatás a város több pontján. A polgármester jelezte, folyamatosan tartja a szolgáltatót a víz- és az árammal is, és gyors beavatkozásra kérte őket. A hibaelhárító csoportok gyorsan beavatkoztak, azonban az áramszolgáltatás helyreállítása sok időt vesz igénybe. Ahhoz, hogy ismét folyjék a víz a csapokból, ezt követően még további 4-6 óra szükséges a fokozatos újrainduláshoz – a hamarabb fekvő városrészekben, a magasabban lévőkben, például a Lejtő utcában vagy a Szászok táborában később lesz víz. 
15 óra után a polgármester azt közölte: a Bethlen negyedben az áramszolgáltatás továbbra is állt helyre, így a Harvíz szivattyúháza sem üzemel. „Az szolgáltató vállalati szakemberei éjjel óta dolgoznak, immár a Harvíz szakembereivel, a helyreállításon. Azt biztosan tudja, hogy 17 óráig a város teljes területén lesz villanyáram, ezt követően csak elkezdeni a vízszolgáltatás újraindítását” – írta.
18 óra körül azt közölte: a felső Bethlen negyedben 5 perc után ismét kiesett az áramszolgáltatásról, az Electrica Rt. munkatársai tovább dolgoznak a javításon. „Ezt követően kezdődhet az ivóvízhálózat feltöltése, a tisztítás megkezdése, a rendszer feltöltése, ami legalább 4-6 órán keresztül tartani fog” – jelezte a polgármester. 

19 óra előtt Szakács-Paál István közölte: éjfélig biztosan nem indul el a vízszolgáltatás Székelyudvarhelyen. Mint írta, Brassóból szállítanak egy nagy teljesítményű generátort Székelyudvarhelyre, hogy azzal biztosítsák a stabil áramellátást a szivattyúházban. „Ahogy a generátor megérkezik és/vagy megoldják a lassan 24 órája dolgozó szakemberek a problémát, úgy kezdik feltölteni a rendszert”, ezt követően még 4–6 óra, amíg visszaáll a vízszolgáltatás, írta.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!