Hirdetés

Szakérettségi: gondolatébresztő, üzenethordozó alkotásokat állítottak ki a megyeházán

A csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola végzős diákjainak alkotásaiból nyílt kiállítás hétfő délután a Megyeháza Galériában. A június 21-ig látogatható tárlat a diákok évek alatt szerzett tudásának összegzése, a részletekről szaktanáraikkal beszélgettünk.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 4 perc
Szakérettségi: gondolatébresztő, üzenethordozó alkotásokat állítottak ki a megyeházán
A Nagy István Művészeti Középiskola végzős diákjainak műveiből állították össze a tárlatot Fotó: Veres Nándor

A csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola végzős diákjai tanulmányaikat szakérettségivel zárják, így minden évben megrendeznek egy, többek között képzőművészeti, illetve építőművészeti alkotásokból összeválogatott kiállítást. Idén a tárlatnak a Megyeháza Galéria ad otthont, ennek megnyitóünnepsége zajlott hétfőn délután hat órától. A megnyitón Túros Eszter művészettörténész és Fülöp József, a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársa köszöntötte a résztvevőket.

Veres Nándor

A megnyitó előtt Siklódy Ferenc grafika szakos tanár elmondta: diákjai közül van, aki linóleummetszettel, van, aki animációval, van, aki hagyományos, 18–19. századi fametszettel dolgozott, de olyan is akad, aki digitális formában hozta létre szakérettségi munkáját. Kiemelte: egyik diákja kísérleti plakátanyagot állít ki, egy személy pedig egy egész új világot alkotott meg. Az új világot kitaláló végzős fiú hozzátette: szakvizsgájának témája az egyedi grafikai kép volt, melyből őt leginkább az „egyedi” rész fogta meg, így alkotott meg egy teljes világot és annak térképét, mitológiáját, saját nyelvét, galaxisát, történelmét.

Veres Nándor

Érdeklődésünkre Siklódy Ferenc azt is elmondta: az új nyelv kitalálása több hónapot vett igénybe, hogy észszerűen, logikusan összeálljon, viszont a nyelvtan és az ábécé felépítése csak néhány napjába telt. Hozzátette: jelenleg aktívan dolgozik egy könyv megírásán, egyelőre kis novellák írásába kezdett, és reméli, hogy ugyanilyen jó ütemben tudja ezt folytatni, mint eddigi munkáinak elkészítését.

Veres Nándor

– Igyekeztem magam teljesen belevonni ebbe a feladatba, arra gondoltam, hogy megfogok egy olyan vonalat, ami már óvodás-, kisiskoláskorom óta érdekel. Régóta foglalkoztatnak a fantáziavilágok, szeretem beleélni magam ezekbe, így kitaláltam, hogy én is megpróbálok megalkotni egy ilyet – jegyezte meg Fejér Gergely grafika szakos diák.

Veres Nándor

A textil szakos diákok számára kötelező feladat volt három különböző technika bemutatása különálló alkotásokban, így megjelenik divatterv, ami illusztrációként van jelen, batikolás és egy választott technika, ami lehetett tértextil, miniatűr textil vagy kollázstextil, tájékoztatott Csillag Imola festészet és textilművészet szakos tanár. Hangsúlyozta: örülnek, hogy idén a Megyeháza Galériában szervezhették meg a kiállítást, mert ez jó alkalom arra, hogy a városlakóknak meg tudják mutatni, mivel foglalkoznak az év folyamán. Úgy véli, ilyenformán nyitottabb lesz a kiállítás, és a diákok is jobban érzik a súlyát, hogy egy profi galériában kaptak helyet a műveik.

Veres Nándor

Sólyom Zsuzsánna festészet szakos tanár megjegyezte: a végzős diákok rengeteg téma közül választhattak, az alkotást is általuk választott technikával oldották meg. Láthatunk tükörre készített kollázsmunkát, mely a nőiességgel és sztereotípiákkal foglalkozik, van lélek-emlékképeket megfogalmazó alkotás, de olyan is van, amely önfelfedezési kísérlet, önelemzés.

Veres Nándor

– Szerettem volna, hogy a tanulók a festészeten belül önmagukat is belevigyék műveikbe, ezért egyfajta önismereti munkát is kellett végezzenek, az alkotásokban valamilyen szintű önkritika, önreflexió, kísérletezés van jelen. Semmilyen gátat nem szabtunk a témák kibontásánál, mindegyik diplomamunka személyes, hogy minél jobban tudjanak kapcsolódni hozzá – mondta el Sólyom Zsuzsánna.
Ferencz S. Apor szobrászat és kerámia szakos tanár kiemelte: a kerámia szakon a dekorativitásra és a formák stilizálásának lehetőségeire törekednek. A népi kerámiától és fazekas hagyományoktól eltérően a tudatos, tematizált tárgytervezést és építést részesítik előnyben.

Veres Nándor

A Nagy István Művészeti Középiskola végzős diákjainak munkáiból válogatott tárlat oly módon illeszkedik a Megyeháza Galéria koncepciójába, hogy a szakmaiság az egyetlen szempont, a kiállítók és a közönség egyaránt kortalan, mutatott rá Botár László, a Hargita Megyei Kulturális Központ képzőművésze, a Megyeháza Galéria vezetője. Hozzátette: szívesen befogadták a kiállítást, igyekeznek pártolni az ifjúságot, és bíznak benne, hogy minél szélesebb kör fog érdeklődni ez iránt.

A szakérettségi munkákból szervezett kiállítás június 21-ig látogatható.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!