Hirdetés

Spanyár Pál rajzai, festményei díszítik a gimi új kávézóját

Múlt század eleji kávéházi hangulatot idéz a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium második emeleti terme, ahol az iskola egykori rajztanárának, Spanyár Pálnak a grafikáit, karikatúráit, ceruzarajzait, festményeit és családi fényképeit helyezték el. Az újonnan kialakított kávézó egyfajta társalgóként is szolgál a tanárok és vendégeik számára.

Nagyálmos Ildikó
Becsült olvasási idő: 2 perc
Spanyár Pál rajzai, festményei díszítik a gimi új kávézóját
A kávézó társalgóként szolgál a tanárok és vendégeik számára Fotó: Nagyálmos Ildikó

Tamás György műkereskedő kereste meg az iskola vezetőségét, hogy számos Spanyár-rajz, -festmény, -fénykép van a tulajdonában, így azok megvásárlása után kezdeni kellett valamit a gyűjteménnyel, ismertette az előzményeket Laczkó György iskolaigazgató. A felújítás során felszabadult egy osztályterem, amelyet két részre osztottak: az egyikben Spanyár-emlékszobát rendeztek be funkciót adva a teremnek, ahol a napi kávézás mellett akár vendégeket is fogadhatnak, a másikban, amely egyfajta fogadóteremként működik, Könczey Elemér karikaturista, a gimnázium egykori diákja által felajánlott 130 karikatúra díszíti a falakat. Laczkó György iskolaigazgató elmondta, a palóc származású Spanyár Pál, aki több mint harminc éven keresztül volt közkedvelt rajztanára a gimnáziumnak, itt nyugszik az udvarhelyi katolikus temetőben. 

Nagyálmos Ildikó

Kiss Emőke dizájnert bízták meg a kávézó megtervezésével, aki szerint nagyjából adott volt a stílus. Arra törekedtek, hogy a berendezés passzoljon a képek hangulatával. 

– Összeraktunk egy látványtervet, a felújítás során a folyosó falán megtalált mintát beloptuk, de a színeket átfestettük egy picit barátságosabbra: így lett a kék-sárgából zöld-arany. Igyekeztünk, hogy ne legyen konyhajellege, de azért mégis helyet kapjon egy pult, kávéfőző, kagyló, ahol a poharakat el lehet mosni. Úgy válogattuk össze az asztalokat, székeket, hogy illeszkedjenek a környezetbe. Az asztalokat, a falburkolatot Sándor Zoltán helyi asztalos készítette el. A lámpatesteket szintén a környezethez alakítottuk, végül pedig csoportosítottuk a képeket, a grafikák, ceruzarajzok az egyik oldalon, a családi fényképek a másikon kaptak helyet, az olajfestmények pedig külön falra kerültek – mondta Emőke.

Bekő Melinda aligazgató hozzátette: miután az iskola visszakapta eredeti arculatát, színeit, igyekeznek mindenhol hangsúlyozni, használni a zöld-aranyat, többek közt az évente kiadott naptárban is ezeket a színeket használják

Az iskolában a régi bútorokból csupán kettő maradt: egy szekrény és egy fogas, amely felújítva szintén ebben a teremben kapott helyet.

Nagyálmos Ildikó

A kávézóban kiállított képeken kívül az igazgatói szobában még megtalálható Spanyár Pál három nagy festménye: Sámbár Mátyásról, Baróti Szabó Dávidról és Soó Gáspárról egy-egy portré. Ugyanakkor még két Spanyár-festményt is kapott adományként az iskola: az egyiket Brassóból Lánczky Krisztinától, a másikat pedig dr. Venczel Lászlótól.

A Spanyár Pál teremmel és -kiállítással a diákok körében is ismertté tették az iskola egykori népszerű rajtanárát, aki 1874. január 24-én született a felvidéki Nyitrán, középiskolai tanulmányait is ott végezte, rajztanári oklevelét Budapesten szerezte, egy évig Kaposváron volt tanár. 1899-ben, huszonöt évesen, fiatal tanárként került Székelyudvarhelyre, ahol hamar a diákok kedvence lett. Rendszeresen és sokat festett már akkor, rengeteget kirándult Székelyudvarhely környékén, igen jó ismerője volt a környéknek, ez pedig festményein is meglátszott. A visszaemlékezések szerint jellegzetes palóc tájszólását megőrizte a székelyek között is.

A terem felújítását a Bethlen Gábor Alap támogatta, ugyanakkor az iskola felújításán dolgozó cégek is kedvezményesen végezték el a munkát, a festményeket pedig Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőjének segítségével és támogatásával sikerült megvásárolni.

A kiállítást idegenek is megtekinthetik, előzetes bejelentkezéssel.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!