Hirdetés

Sokba került a döntő harmadik meccse: Bajnok a Brassói Corona

HN-információ
Kétgólos hátrányról sikerült fordítania a Csíkszeredai Sportklubnak a román jégkorongbajnokság mindent eldöntő ötödik meccsén, ám végül a Brassói Corona örülhetett és szerezhette meg a bajnoki címet. S mindezt olyan körülmények között, hogy a csíkiak akár söpréssel is bajnokok lehettek volna. Brassóban a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen dőlt el a román jégkorong-bajnokság aranyérmese. Az első két mérkőzést a Sportklub behúzta Brassóban, majd ugyanígy tett a Brassó Csíkszeredában. Sőt az első csíkszeredai meccsen nagyon mélyről – háromgólos hátrányból – jött vissza a Brassó. A párharc ötödik meccsébe a lélektani fölényben levő Corona állt jobban bele, alaposan meglepve a kék-fehéreket az agresszív letámadásukkal. A Corona mondhatni végig dominálta az első 20 percet, és ennek kétgólos előny volt a jutalma. A Sportklub a harmad végén kezdett éledezni, és végül Loginov kapuvasa után Blackwater talált be. A második felvonás egyenlő erők küzdelmét hozta. Hol az egyik, hol a másik csapat kerekedett a másik fölé, de újabb gólt a csíkiak szereztek Blackwater révén. Így döntetlenről kezdődhetett a zárófelvonás. Ennek legelején Loginov mattolta Polcot, megfordítva az állást. Sőt kettő is lehetett volna közte, de Tousignant találatát érvénytelenítették a játékvezetők. A Sportklub az előny tudatában jobban játszott, de majd átadta a kezdeményezést a vendéglátóknak, és a minimalista hokira törekedtek. Ebből nem jöttek ki jól. Az 53. percben Loginov játékkésleltetésért kapott két percet. A kiegészülés pillanatában egy szerencsés, megpattanó korongból Klempa egyenlített. Alig egy perc múlva megint Loginov hibázott. A félpályánál korongot veszített, és Fowlie végigvitte a szólóját. A Sportklubon volt a sor, hogy megrázza magát, csakhogy ez már nem sikerült. A Corona a győzelmével a bajnoki címet is behúzta. A csíki hokisok pedig most igazán érezhetik a súlyát annak, hogy a döntő harmadik meccsét 3–0-s vezetésről kiengedték a kezükből...

Darvas Attila



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!