erős felhőzet
Sokat akar(t) a szarka, de…
Függetlenül attól, hogy ki mit mond és mit nyilatkozik, a szociáldemokrata párt, illetve a jelenlegi kormánykoalíció nem könyvelheti el a kormányprogramjában szereplő egyik leglényegesebb előirányzatának a gyakorlatba ültetését, nevezetesen a közszférai egységes bérezési kerettörvényt – legalábbis abban a formában, ahogy az elfogadásra került. A szándék mindenképpen örvendetes volt, még akkor is, hogy annak idején már született egy hasonló jellegű kerettörvény (a Boc-kormány idején elfogadott 2010/284-ről van szó), amelyet akkor is és ma is sokan elfogadhatónak találtak, találnak, de a finanszírozási források biztosításának hiányában annak gyakorlatba ültetésére nem kerülhetett sor, illetve csak részben és igen foghíjason.
A dolgok megismétlődni látszanak, mert a mostani törvény majdani gyakorlatba ültetése tekintetében ugyancsak homályosnak ígérkezhetnek a távlatok. Maradjunk a szándéknál: egy olyan új törvényt kellett volna megalkotni, amely új alapokon, új ismérveken és kritériumokon nyugvó új bérrendszert vezet be a közszférára. A kiindulópontot a társadalmi méltányosság, az egyenlő munkáért egyenlő bér elve kellett volna hogy képezze, szem előtt tartva esetenként egy adott tevékenységi terület fontosságát, jelentőségét is. Így van ez szerte a világon, legalábbis a fejlett országokban.
A mostani kormánykoalíció esetében ezeket az elveket előtérbe helyezték, de már a szándék kinyilvánításával egyidejűleg átpolitizálták, illetve túlpolitizálták a dolgokat, oly módon, hogy a hangsúly (legalábbis a kommunikáció terén) áthelyeződött a béremelésre, s ilyenképpen az került a szakszervezetek és az érintett személyzeti kategóriák figyelmének homlokterébe is. Márpedig illett volna azzal számolni, hogy egy merőben új, egy igen jelentős intézményrendszert és több mint egymillió személyt érintő bérezési rendszer nem kell feltétlenül béremelést is jelentsen, annál is inkább nem, mert a béremelésre adott feltételek és lehetőségek közepette mindig is módja van a munkáltatónak döntenie (ez esetben munkáltatónak tekinthető, legalábbis átvitt értelemben a törvényhozási hatalom vagy akár a kormány). Egy új törvény a jövőre vonatkozik, s annak gyakorlatba ültetése során ténylegesen elképzelhető a béremelés is, de az az érzésünk, hogy ez esetben a kormánykoalíció akaratlanul is vagy éppenséggel akarattal a szekeret a lovak elé helyezte.
Ugyanakkor populista, demagóg megnyilatkozásaik okán túlzott reményeket tápláltak az érintettek körében. Előbb kiderült, hogy túl rövidnek bizonyult az a bizonyos takaró (ez esetben a finanszírozási források, illetve a megszorító jellegű költségvetési hiánycél), majd utólag az is, hogy „sokat akart a szarka, de nem bírta a farka”. Ez esetben ugyancsak a költségvetésről van szó, ugyanis a felelőtlenül beígért béremeléseket nem bírta volna el az idei költségvetés, mint ahogy az sem biztos, hogy el fogja bírni a jövő esztendei. A hatásmechanizmus, azaz a szarka farka teherbíró-képességének kiszámításával késlekedtek, ügyetlenkedtek, s az utolsó pillanatban kiderült, hogy nagy baj van. Az is furcsállandó, hogy az ígérgetéseket kiterjesztették bizonyos béren kívüli juttatásokra is, holott magában a fogalomban is benne van azok „bérenkívülisége”. Az ilyen jellegű, jobbára természetbeni juttatásokat mindenütt másabb jogszabályok révén vezetik be és alkalmazzák, s azokra, mármint azok finanszírozására a munkáltatóknak kell előteremteniük a forrásokat.
Most, amikor sikerélményről nem lehet szó, mégis sikerként próbálja tálalni a kormánypárt csúcsvezetése azt, ami nem az. Magyarázni sok mindent lehet, de megmagyarázni alapos, illetve megalapozott érvekkel nemigen. Áthárítani is lehet, mármint a felelősséget, aminek a jelei máris körvonalazódnak: egyesek tudni vélik, hogy a pénzügyminiszter eleve fenntartásokat fogalmazott meg, sőt maga a kormányfő is, s éppen ezért ők nemigen zengtek dicshimnuszokat a majdani törvényről, s mindezt tetőzte, hogy a közpénzügyi miniszter, aki egyben a kormánypárt képviselője is, el sem ment a parlamenti vitára, illetve szavazásra. Ezt egyébként szemére vetette Liviu Dragnea, és azt sem vette jó néven, hogy a kormányfő is a parlamenti szavazás időpontjában egy másabb jellegű tanácskozáson vett részt.
Említettük, hogy a távlatok bizonyos értelemben homályosnak ígérkeznek. Ilyen összefüggésben utalhatunk arra, hogy szokatlan és meglepő módon Klaus Johannis államelnökhöz fordult Románia legfelsőbb ügyésze, arra kérve az államelnököt, hogy ne hirdesse ki a szóban forgó kerettörvényt, s ugyancsak ezt kérelmezte az államelnöktől nyílt levelében a rendőri szakszervezetek egyik vezetője, Aurel Cornea is. Tágabb összefüggésben azt is megemlíthetjük, hogy hovatovább elhalványulni látszik annak az ígéretnek a beváltása is, miszerint július 1-jétől 1000 lejre emelkedne meg a nyugdíjpont értéke, valamint az, mely szerint ugyancsak ettől az időponttól étkezési és üdülési utalványra lennének jogosultak a közszférában foglalkoztatottak, valamint az, hogy 2018. január 1-jétől csökkenne a jövedelmi adó 16%-ról 10%-ra, ugyanakkor bevezetésre kerülne az úgynevezett háztartási adó.
Ui.: Péntek este újabb ígéretekkel rukkolt elő a munkaügyi miniszter: állítólag mégis lesz üdülési csekk (talán pénzösszeg formájában), 2022-re pedig az országos nettó minimálbér eléri 2250 lejt…
Hecser Zoltán
