borús égbolt
enyhe eső
enyhe havazás
Sikereink kulcsa, a szenvedély
Tizennyolc évvel ezelőtt járunk, amikor egy kis szemüveges fiúcska kikerekedett szemekkel ül a tévé előtt, és percről percre követi az ausztráliai Sidney-ben rendezett ötkarikás játékok eseményeit. Nagyon tetszenek neki a különböző sportágak: ahogy a sportolók – mind egyéni, mind csapatjátékokban – beleélik magukat a különböző versenyszámokba, és mindent beleadnak, hogy aranyéremmel tegyék büszkévé hazájukat.
Bizony, tetszik neki a résztvevők elszántsága, a kommentátoroké azonban valahogy sokkal jobban megragadja a figyelmét. Egyszerűen nem tud betelni a bemondók által keltett hangulattal, azzal a szenvedéllyel, amivel átadják magukat az adott eseménynek, nem beszélve azokról az érzelmi kitörésekről, amikor magyar arany születik. Egyszerre ordítja a kommentátorral, hogy gyűrűn olimpiai bajnok Csollány Szilveszter, Kovács Ági mindenkit leúszik 200 mellen, és úgy szurkol a vízilabda-válogatott aranyáért, mintha legalábbis azon múlna a fiúk élete. Mindezek mellett minden egyes alkalommal fürkésző figyelemmel van a kommentátorok iránt.
Néhány évvel később Hajdú B. István Bajnokok Ligája-közvetítései amították el a fiút, valamikori énemet. Az volt az első alkalom, hogy a „szpíkerek” közül példaképet állítottam magamnak, és forrni kezdett bennem, hogy én mégis ezt hogyan, miként tudnám kipróbálni. Eleinte nem jutott több a számítógépes sportjátékoknál, így a szüleim jókat derültek, amikor a szobámba lépve azt hallották, hogy: „Zidane, óriási gól!” Mindezt a széken ülve, és a monitort bámulva. Bármivel is foglalkoztam éppen, folyamatosan bennem volt, hogy nekem ezt ki kell próbálnom: mert muszáj, mert kötelező, mert meg kell tudnom, hogy van-e tehetségem hozzá, ugyanakkor lehet-e egy szemernyi esély arra, hogy valaha is ezzel keressem a kenyerem.
„Ha kitartóan követed az álmodat, egyszer valósággá válik” – olvashatjuk pofásabbnál pofásabb képeken. Mekkora közhely, nem? Én is ezt gondoltam, ameddig meg nem talált a lehetőség, hogy végre kipróbáljam magam. Igen: ha tényleg kitartunk amellett, amiben hiszünk, egyszer csak megérkezik az eredménye, esetemben a lehetőség, hogy kedvenc jégkorongcsapatom, szülővárosom együttesének mérkőzéseit kommentáljam.
Nagyon sokan kérdezték, hogy nem akarom ezt magasabb szintre vinni? Dehogynem, ki ne akarná, csupán ez nem ilyen egyszerű. Persze, hogy szívesen kipróbálnék olyan szituációkat, amikor nem vagyok elfogult, és semlegesként tudom átadni magam az eseményeknek. Természetesen szenvedéllyel, mert nálam ez a kulcs – ha nincs benne szenvedély, akkor régen rossz, éppen ezért furcsállom, amikor valaki azt mondja, hogy túl sokszor felmegy a hangerő.
Életünk során bármibe is vágjunk bele, csak akkor érhetünk el sikereket, ha szenvedéllyel űzzük az adott tevékenységet és – apait-anyait beleadva – a végletekig kitartunk mellette.
Kertész László
.jpg)
.jpg)
