Hirdetés

Senkit nem sértett meg Ferenc pápa

HN-információ
Október 10-én délelőtt általános kihallgatáson, pápai audiencián vett részt a Vatikánban egy több mint 400 tagú csíki küldöttség. Azóta Ferenc pápa Erdéllyel és Drakulával kapcsolatos félmondata igen széles körhöz eljutott, felborzolva a kedélyeket. Megkeresésünkre Gábor Zoltán csíkszépvízi plébános – aki a helyszínen is jelen volt – elmondta: senki nem sértődött meg, hiszen csupán viccről van szó. Hozzátette: a Szentatya nagyon nyugodtan és kedvesen beszélt velük, és óriási lelki élmény volt már az is, hogy megfoghatták a kezét. Október 10-én délelőtt általános kihallgatáson, pápai audiencián vett részt a Vatikánban egy 14 egyházi kórusból álló zarándokcsoport, akik Székelyföld lelkületét vitték Ferenc pápa lábai elé. Az audiencia keretében a Szentatya elbeszélgetett a csíki küldöttség néhány tagjával, akik Márton Áron püspök boldoggá avatását kérvényezték. Ekkor elhangzott egy Erdéllyel és Drakulával kapcsolatos félmondat, amely igen széles körben felborzolta a kedélyeket. Gábor Zoltán csíkszépvízi plébános, aki a helyszínen is jelen volt, lapunk megkeresésére elmondta, hogyan látja a kialakult helyzetet. Kijelentette: élete során hatszor járt Rómában, de most először találkozott a római katolikus egyház fejével. Kiemelte: senkit nem sértett meg a Szentatya, aki csak viccnek szánta a drakulás megjegyzését. Rámutatott: 2200 püspökség van az egész világon, és ezeket egyetlen ember nem tudja fejben tartani. – Ferenc pápa Buenos Airesben született. Nem európai ember, még az is csoda, hogy egyáltalán hallott Erdélyről, ha csak Drakula révén is. Az audiencia során rengeteg emberrel kell beszéljen, és mindenkivel meg kell találja a közös hangot, és hirtelen ez jutott eszébe. Mi nem háborodtunk fel, örültünk, hogy időt szakított ránk, és elmondhattuk kérésünket – szögezte le a csíkszépvízi plébános, aki szerint gyakrabban kellene a székelyek Rómába zarándokoljanak, és megmutassák magukat. Gábor Zoltán szerint annyira megérintette a jelenlévőket a Szentatya közelsége, hogy percekig nem tértek magukhoz. – Én kihasználtam az alkalmat, és a mellkeresztjét is megcsókoltam. Óriási lelki élmény volt mindez, és Ferenc pápa olyan nyugodt volt, úgy figyelt ránk, mintha minden idejét ránk akarná fordítani – közölte a plébános. Hozzátette, az is nagy pillanat volt, amikor megfoghatták a Szentatya kezét, aki azt ígérte nekik, hogy Erdélybe látogat. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!