A ház tulajdonképpen Judit férjének családi öröksége. A néhai kerekesmester és felesége otthona 1992-től állt üresen, aztán négy évvel ezelőtt Judit és férje eldöntötte, életet lehelnek az ódon falak közé. Ekkor talán sejtelmük sem volt, hogy milyen nagy fába vágják a fejszéjüket, de egy dolgot már tudtak: valamilyen módon a közösség javára fordítanák az ingatlant. Sok tennivaló van még a Sasfészek portáján, ám az új tulajdonosok nem ijednek meg a munkától, és ötletük is akad bőven.

„Itt zajlott az élet”
Már az utcáról is magára vonja az arra járók tekintetét az 1800-as évekből fennmaradt régi parasztház. Vele átellenben, rögtön a bejáratnál egy kisebb méretű faház áll, amely hajdanán egyszerre volt a tulajdonos kerekesmester műhelye és nyári konyha.

– Már akkor is ez a kicsi műhely egyfajta közösségi tér volt. Mondta anyósom – ő is nagyon szeretett ide járni –, hogy ide szívesen jöttek az emberek, beszélgettek, régi történeteket meséltek. Volt kemence, itt zajlott az élet. A régi szerszámok mind megvannak a műhelyben

– ismerteti vendéglátóm.

Az udvar hátsó részében újra födött, felújított csűr, mellyel kapcsolatban nagy terveket szövögetnek a háziak, mellette egy ma ugyan megsüllyedt, újításra váró takaros kis fészer. Néhány évvel ezelőtt a tornácos ház is igen rossz arcát mutatta, nem is csoda, ha fiatal tulajdonosainak volt, aki azt javasolta, hogy bontsák le, égessék el, a lágyszívűek pedig még láttak fantáziát egy-egy gerenda megmentésében, későbbi újrahasznosításában. Tény, hogy sokak szerint Mámika és Tátika – mert így szólították az egykori tulajdonosokat – háza a 2020-as évek elején lebontásra ítéltetett.

Ahol csak a macska volt
az egyedüli vendég

– Annyira rossz állapotban volt, úgy tönkrement például a pince fölötti gerenda, a padló, hogy itt, ahol most mi ülünk, le lehetett látni a pincébe. Bejártak az állatok. Nagyon rosszul nézett ki. A tisztaszobában mind megvoltak a bútorok, de sok helyen látszott, hogy a macskák is bejártak. Eladni nem szerettük volna, de azt sem akartuk, hogy tönkremenjen. Pályázni akartunk a felújítási munkálatokra, viszont a Covid miatt nagyon elmentek az árak, már nem érte volna meg pályázattal felújítani, így inkább hozzáláttunk önerőből

– magyarázza Judit, amint a konyhaasztalnál helyet foglalunk. A ház régi szerkezetét megőrizték, az erősen megsüllyedt részeket pluszgerendával kiemelték.

A szoba-konyhás kis házban a bútorzat nagy része az 1840-es években készült, azokat még a tulajdonos készítette a feleségének, de kiegészül még a gyűjtemény Judit örökségével, illetve van olyan is, amelyet, hallva Judit bútorgyűjtő szenvedélyéről, a falubeliek adományozták a fiatalasszonynak. Ami most a ház régi hangulatát visszaadja, azt mind saját kezűleg renoválták, és mint Judit örömmel megjegyzi, bőven akad még felújítandó darab.

Ablakkeretben fényképek

Van, amit rendeltetésszerűen használnak, másnak új funkciót adtak. A régi, igencsak megrongálódott szentképek kereteibe tükör került, az ablakkeretekbe fotók.

– Például a régi fa mosószekrény a fürdőbe került, bevágtunk egy mosdótálat. Volt egy asztal görbe lábakkal, annak szereztem társat. Próbáltam egységesíteni a bútorzatot, miközben arra is figyeltem, hogy ne múzeumjellege legyen a háznak. A konyhabútor a nagymamámtól maradt, s mivel nagyon alacsony asszony volt, az ő magasságához volt igazítva az asztal. Annak, hogy ilyen alacsony, a gyermekeim örvendtek a legjobban, mert kényelmesen felérték ők is

– mosolyog, miközben szeretettel végigsimít rajta.

Nevetve eleveníti fel, hogy a konyhabútor ma különleges világoskék színben pompázik, ami egy szavazás eredménye. A legnagyobb közösségi portálon hirdetett szavazást, két szín közül lehetett választani, s elismeri, ha a játék résztvevői nem a kék mellett döntenek, ő bizony nem merte volna azt bevállalni. De most örül a „merészségnek”, igazán jól mutat, s tökéletesen kiegészíti színben egymást a kék konyhabútor a retró típusú hűtőszekrény sárga színével és a zöldre festett ablakokkal. A falat csempe helyett falvédő védi, a tálason egy, az ezerkilencszázhúszas évekből fennmaradt szakácskönyv, ami még ma is tartogat hasznos recepteket a gazdaasszonynak.

Tetőcserépből padlóburkolat
Bármerre néz Judit, bármin végigsimít, eszébe jut egy-egy történet, elsősorban a felújítási munkálatokról, mert igen sok időt, energiát és nem utolsósorban anyagiakat fordítottak a düledező házra ahhoz, hogy ma a konyhában beszélgethessünk. Rengeteg munka van egy ilyen felújítás során, ismeri el, s ezúttal nemcsak a fizikai munkára gondol, amikor például egyenként kellett átvizsgálni, csiszolni, lefesteni minden gerendát, deszkát, hanem arra a szellemi tevékenységre, amely során kutat, olvas, információkat gyűjt, szakemberekkel beszél, egyeztet, véleményt kér.

– Érdekessége a háznak – meséli –, hogy kőzetgyapottal belülről is szigetelték, hogy jobban megőrizze a benti hőt, illetve padlófűtést is beépítettek. Az már a helyzet komikuma, hogy padlófűtés került a kamrába, s kimaradt a rendszerből a fürdőszoba

– nevet nagyot. – Mivel pályázattal volt tervezve, és mi tulajdonképpen egy sajtkészítő látványkonyhát szerettünk volna beüzemelni, mert önfenntartó gazdálkodást folytattunk, ennek megfelelően alakítottuk ki a belső teret. Terveztünk fekete-fehér öltözőt, fürdőt, de mivel a pályázatot egy idő után visszavontuk, a látványkonyha terve is meghiúsult, így okafogyottá vált az öltöző. Mivel kamra csak kell a házban, noha a befőtteket nem itt tartjuk, az öltöző helyére került a kamra padlófűtésestől. Kompromisszumokat kötöttünk, jó sokat. Utólag született meg az az ötlet is, hogy a padlóburkolat tetőcserép legyen, hiszen már nem kötött a pályázat, csak sajnos a felújításkor a cserepet elajándékoztuk hasonló célra. Így hozzánk a szomszédból megmentett cserép került – mondta.
Judit szerint az egyik legnehezebb munkafolyamat az volt, amíg előkészítették a cserepet, vágták, csiszolták, hogy megfelelő módon tudják felhasználni. Bizony sokat kísérleteztek, kezelték a felületét, mindaddig, amíg jelen állapotát elérték.

A mestergerenda üzenete
A gerendákat sikerült megmenteni, a deszkákat már válogatni kellett, eljárt fölöttük az idő, sok volt közte a szúette, a korhadt, de így is össze tudtak válogatni egy szobára valót. A hiányzó részeket kiegészítették.
Az ablakkereteknek is történetük van. Valamikor az 1900-as évek közepén „modernizálták” a házat tulajdonosai, ami abban nyilvánult meg, hogy a régi ablakkereteket lecserélték újabbakra, a régi keretek a padlásra kerültek.

– Amikor levertük a vakolatot, akkor láttuk, hogy hol volt a régi ablak, és mi ezt a formát őriztük meg. A régi keretek mintájára készíttettük el az újakat Tordán

– meséli.
Annyi módosítás történt, hogy nem az eredeti szürke színre festették azokat, hanem zöldek lettek. Egyértelmű, hogy a régi keretek is megkapták a helyüket, a tisztaszobában például egy ilyen régi keretben látható két fotó, egy a ház felújítás előtti állapotáról, egy másik a felújítás utáni állapotot örökíti meg.
„Isten segedelméből építette Darvas Ferenc 1885-ben 4/28-án” – olvasható a tisztaszoba mestergerendáján. A két régi pad Judit anyósáé, rajta S. J. monogramos liszteszsákok (Serbán Júlia volt Judit anyósának leánykori neve – szerk. megj.) a hozományból, az asztalterítő még a dédnagymamájától maradt meg.

– A keresztszemes párnahuzatot édesapám varrta. Szőni is tudott

– büszkélkedik.
Nem csoda, ha féltett kincs, erre ráülni a világért sem szabadna. A katonakoffer, a fűzfából font iskolatáska – ami csíkszentmártoni jellegzetesség – az apósáé volt. A régi szalonnatároló faszekrényben ma gyógynövények száradnak.

– Akkor kezdhették meg régebben a szalonnát, amikor a kakukk tavasszal megszólalt, addig nem. Van egy családi történetünk, a férjemnek a nagytatája mondta a feleségének, hogy Regina, kellene a szalonnát megkezdeni. Amire a felesége válaszolt, hogy nem lehet, amíg a kakukk meg nem szólal. Felment a padlásra az öreg, majd le-lekiáltott, hogy kakukk, amire azt mondta a felesége: jöjjön le, vén bolond, s hozzon szalonnát is

– kacag Judit.
Körülöttünk a falon fotók Tátikáról és Mámikáról, de ha okostelefonunkkal leolvassuk a kapun látható QR-kódot, akkor többek között Tátika katonafényképeit, emlékplakettjeit, kitüntetéseit szemlélhetjük meg.

– A lassan kétszáz éves tálast nagyanyámmal újítottuk fel. Tizenhat éves lehettem, akkor már fanatikus voltam. Csiszoltuk, súroltuk, jöttek a kíváncsi szomszédok, hogy mit csinálunk, hogy három napja szőnyeget mosunk, s egyet sem teregetünk

– nevet.

Kád helyett káposztáshordó
A fürdőszobában hordóban állva lehet zuhanyozni, így lett részese a Sasfészek mindennapjainak egy régi káposztáshordó, amelynek alja a családi kirándulásokon összegyűjtött kövekkel van kirakva.
A háromgyermekes család otthona a Sasfészek Kézműves Udvartól néhány háznyira van, így itt igazán otthonra leltek a község közösségi eseményei. Az udvaron rendszeresen szerveznek palántanapot, a tisztaszobában próbálnak a színjátszók, de volt itt angoltábor, bútorfestés. Arra is volt példa – nevet Judit jóízűen –, amikor odakint az udvaron eseményre gyűltek be a falubeliek, a házban pedig gőzerővel dolgoztak a mesterek.

Kényszermegállókból, keserű tapasztalatokból sem volt hiány, amikor ugyanis elkészült a fürdőszoba, ázni kezdett a fal. Fel kellett szedniük a „kínkeservesen” lerakott padlóburkolatot, és akkor derült ki, hogy nem voltak megfelelően összeillesztve a csövek.
A házban Judit gasztropontot képzelt el, lelki szemei előtt máris látja azt a népes csapatot, amelynek helyi jellegzetességeket főz háztáji alapanyagokból. Közben tekintete az udvarra kalandozik, tervezget, hol lesznek majd a magaságyások, hol lesz a fűszerkert, a veteményeskert.

– Kérdezik, hogy miért Sasfészek. Sas Ágostonnak és Juliannának hívták a ház utolsó tulajdonosait, s mivel nem volt gyerekük, kitaláltam, hogy a Sasfészek névvel az ő nevük is fennmarad

– mondja, s elismeri: Tátika és Mámika büszke lenne az itt látottakra, „ha feltámadnának, nem lennének rosszul”.
Kanalazzuk a mákos csiripánkót, ami tulajdonképpen egy pi­tyókás tészta, sparhelten sütik, majd vaníliás-mézes tejben áz­tatják, és mákkal megszórva tálalják. A vállfán ott pihen egy rend régi női ruha. Mintha a gazdájára várna, aki bármikor beléphet az ajtón, és Judit jó szívvel kínálná meg csiripánkóval.