Hirdetés

Sakksuli (553.)

HN-információ
Becsült olvasási idő: 2 perc

A görögországi Kréta szigeten befejeződött a szeniorok ACO világbajnoksága. A 2012-ben alakult német ACO szervezet a 2400 Élő-pont alatti, 50 évnél idősebb sakkozók számára 2018-ban indította útjára a szenior vébét, melynek főcsoportját – a 2017-es Kosz szigeti sikere után – 2018-ban és 2021-ben e sorok írója nyerte.
Idén Biró riválisai közül többen is visszaléptek, így a két élcsoportot (A és B) összevonták. Az első fordulóbeli vereség után 5 győzelemmel az élre állt, majd 3 remivel, teljes ponttal megelőzve az első számú kiemelt riválisát, az A csoport aranyérmese lett a csíkszeredai sakkozó. Az összevont csoportban hármas holtversenyben végzett az élen, a Buchholz-értékeléssel a B csoport bronzérmét is átvehette e sorok szerzője. Krétán 22 ország 169 résztvevője 7 értékcsoportban küzdött, a Sakksuli rovat szerzője a negyedik ACO világbajnoki címét Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának sportpályázati támogatásával érte el. A krétai versenyt követően 4 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérem a 6 éves ACO-világbajnoki mérlege a csíkszeredai sakkozónak.
A négy győzelemmel rajtoló indiai Joseph Ebenezer FIDE-Trainer elleni 5. fordulóbeli győzelmét a résztvevőknek ingyen előadásokat tartó görög Spyridon Skembris, a lett Zigurds Lanka, az angol Daniel J. King nagymesterek és a német Falko Bindrich ACO-főnök nagymester a 11 éves ACO elméleti értékű legszebb játszmájának értékelte. A 9,5 millió partit tartalmazó MegaDatabase 2022 csak 4 ilyen alkotást közöl, e sorok írója pedig megjavította Alekszandra Kosteniuk világbajnoknő Daniel Stellwagen nagymester ellen 2000-ben játszott alkotását.

Biró–Ebenezer Szicíliai védelem

1.e4 e6 2.Hf3 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.d4 c5 6.dc5 Hc6 7.Ff4 Fc5 8.Fd3 (a mellékváltozat kritikus állása, ahol két csapda leselkedik sötétre: 8…0–0? 9.Fh7+! Kh7 10.Hg5+ Kg8?? 11.Vh5 Bf8 12.Vf7+ Kh8 13.Vh5+ Kg8 14.Vh7+ Kf8 15.Vh8+ Ke7 16.Vg7 matt, vagy 10…Kg6 11.Vd3+!! f5 12.Vg3!! után kegyetlen felfedett sakk következik a huszárral. A másik kelepce 8…Vb6 kettős támadás után alakul ki, 9. 0–0 Vb2?? 10.Hb5!! Bb8 11.Fd2!! d4 12.Ve2 után 12.Bfb1 elfogja a mérgezett gyalogot leeprésző vezért) f6 9.ef6 Hf6 10.Ve2! 0–0 11.0–0–0 (a 2004-es calviai sakkolimpián Guseinov játszott így Rojas ellen) Hh5? (érdekes, hogy a régebbi, Fritz 7 sakkprogram jónak tartja, a mostani legújabbak pedig hibaként könyvelik el a következő tisztáldozat miatt. Lásd az ábrát!) 12.Fh7+!! Kh7 13.Hg5+ Kg6 14.He6!! Fe6 (14…Hf4 után 15.Vg4+ Kf6 16.Vg7+ Ke6 17.Bhe1+ Kd6 18.Hb5 matt) 15.Ve6 Hf6?? (a Kosteniuk–Stellwagen partiban 15…Kh7 16.Bd5!? Hf4 17.Ve4+ Kh8 18.Bd8 Bad8 19.g3 Bde8? 20.Vc4 He6 21.f4 után világos nyert, a tarsolyomban viszont az erősebb 16.Vh3!! folytatás várt bevetésre) 16.Bd5 Hd4 (újítás a gyengébb fajtából. Egyetlen elődje 2007-ben 16…Vd5 17.Hd5 Hd4 18.Ve3 Hd5 19.Ve4+ Bf5 20.g4 He2+ 21.Ve2 Bf4 22.Vd3+ volt, és Roeberg–Nothnagel 1–0) 17.Bg5+ Kh7 18.Vh3+ Kg8 19.Bc5 b6 20.Bc7 b5 21.Fe5 Be8 22.Vg3 He6 23.Bd1 Hc7 24.Bd8 Bad8 25.f4!! (25.Ff6?? Be1+ 27.Hd1 Bed1 matt) Hh5 26.Vh4 b4 27.Fc7 Bd7 28.Vh5 Be1+ 29.Hd1 Bc7 30.Vd5+ Kh7 31.Vd3+ g6 32.f5 g5 33.f6+ Kh5 34.Vg3!! (kettős támadás) Bd1+ 35.Kd1 Bf7 36.h4 gh4 37.Vh4+ Kg6 38.Vb4 Bf6 39.Vg4+ Kf7 40.Vd7+ és sötét feladta (1–0).

Biró Sándor



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!