Hirdetés

Sakksuli (508.): Harc a sakkvilág trónjáért

HN-információ
A FIDE-sakkvilágbajnokság négy döntetlennel kezdődött Dubajban. Ezt a nézők csalódással fogadták, hiszen néhány újságíró hozzáadta a 2018-as londoni Carlsen – Caruana 12 döntetlenjét, valamint a 2016-os New York-i Carlsen – Karjakin vb-viadal remire végződött utolsó két játszmáját és Carlsen világbajnoki harcának 18 nyeretlenségi sorozata a nézők nemtetszését váltotta ki. A remisorozat rekordját eddig a Karpov – Kaszparov vb-döntő tartotta: a közel 5 hónapig tartó 1984-es moszkvai csata kilenc játszmája után Karpov már 4–0 arányban vezetett, aztán Kaszparov 17 döntetlen után tudta megtörni a jeget. Az akkor 21 éves Kaszparov idegileg és fizikailag is jobban bírta a gyűrődést, mint 33 éves ellenfele, és 48 parti után Karpov 5-3 arányú vezetésénél beleszólt a brezsnyevi politika, lefújták az „embertelennek” titulált küzdelmet. Dubajban a másik téma a dopping volt. Amikor a FIDE bevezette a doppingteszteket a hivatalos címszerző versenyeken, széles körben vita alakult ki arról, hogy egyáltalán lehetséges-e a dopping a sakkban. De ez egyáltalán nem számított, mert a sakkot világszerte sportágként akarták elismerni, és a sportban mindenhol van doppingvizsgálat, függetlenül attól, hogy a dopping segít-e vagy sem. A sakkban sokkal aktuálisabb számítógépes dopping problémája a vizeletből nem mutatható ki, de a világbajnokságon egyáltalán nem játszik szerepet. A harmadik játszma után azonban be nem jelentett doppingtesztet hajtottak végre. A kihívó az 1. és 3. partiban világossal kikerülte a Marschall-cselt. A 2. partiban Carlsen világossal a kedvenc Katalán védelme ellen került szembe és a középjátékban 26…Vg7! után bajba kerülhetett volna. Kedden a 31. születésnapját ünneplő Carlsen nem bírt Nepo Orosz védelme ellen. A 14:30 órakor kezdődő partik a világhálón ingyen követhetők (www.chessbomb.com). Az első játszmában Carlsen gyalogáldozattal nagy teret nyert tisztjeinek és futópárjával tartotta az egyensúlyt. Nyepomnyascsij – Carlsen Spanyol megnyitás 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0–0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0–0 8.h3 Ha5!? 9.He5 Hb3 10.ab3 Fb7 11.d3 d5 12.ed5 Vd5 13.Vf3 Fd6 14.Kf1! (14.Hc3?? Ve5!!) Bfb8 15.Vd5 Hd5 16.Fd2 c5 17.Hf3 (a kihívó újítása, a 2016-os Bellegotti–Sychov levelezési játszmában történt 18.Hc3 Hb4 19.Bac1 Bd8 20.Hg4 f5 21.He5 Bac8 történt) Bd8 18.Hc3 Hb4 19.Bec1 Bac8 20.He2 Hc6?! (20…Fe7 21.Fb4?! cb4 22.f4 Ff6 tartja az egyensúlyt) 21.Fe3?! (jobb 21.Bd1! Ff8 22.Fg5 f6 23.Fe3 Hb4 24.He1) He7 22.Ff4?! (22.Hc3 Hf5 23.He4 kellett) Ff3 23.gf3 Ff4 24.Hf4 Bc6 25.Be1 Hf5 26.c3 Hh4 27.Be3 Kf8?! (jobb 27…g6) 28.Hg2 Hf5! 29.Be5 g6 30.He1?! (talán 30.Ke2! Hg7 31.Bd1) Hg7! 31.Be4 f5 32.Be3 He6 33.Hg2 b4 34.Ke2 Bb8 35.Kd2 bc3+ 36.bc3 (36.Kc3?? Hd4!! után sötét nyer) Bb3 37.Kc2 Bb7 38.h4 Kf7?! (38…a5! 39.Be2 Bcb6 40.Kc1 Bd7 41.Kc2 Ba7 után sötét kezdeményezne, persze 39.Ba5?? Hd4+!! után sötét nyer, de 38…Bcb6 39.Kc1 Kg7 után is világos kell védekezzen) 39.Bee1! Kf6 40.He3 Bd7 41.Hc4 Be7 42.He5 Bd6 43.Hc4 Bc6 44.He5 Bd6 45.Hc4 és lépésismétléssel döntetlen. Improvate Konferencia Az Improvate a technológia és az innováció, különösen az izraeli technológiák népszerűsítésének platformja, mely 2020-ban indult Londonban és Tel-Avivban, hogy összehozza a különböző országok vállalkozóit, befektetőit és döntéshozóit. A kuratórium tagjai közé tartozik Garri Kaszparov korábbi sakkvilágbajnok, Rosen Plevneliev bolgár vállalkozó és volt elnök (2010-től 2017-ig), Amos Gilad az izraeli fegyveres erők nyugdíjas vezérőrnagya, és prof. Zeev Rotstein is, aki a Hadassah kórház főigazgatója, ő vezette az innovatív ötleteket a koronavírus elleni izraeli leküzdésről, és nem zárkózott el nézeteinek nyilvánosságra hozatalában. Az ő érdeme a Covid-19-betegek külön épületbe való elkülönítése. „Nem vagyunk ellenségek, csak más a véleményem” – mondta a bürokrácia elleni harcában Rotstein kardiológus főorvos. Az Improvate rendszeresen tart konferenciákat prominens vendégekkel, a jeruzsálemi Orient Hotelben tartott fórumon Tony Blair volt brit miniszterelnök és Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok is fellépett. Politikusok a sakktáblánál Garri Kaszparov és Polgár Judit mellett Sógor Csaba is sokat lobbizott az EU-ban a sakk iskolai bevezetéséért. A sakkot kedvelő, négygyerekes református lelkész tizenhárom évig (2007–2019 között) volt EP-képviselő Brüsszelben, Kaszparov exvilágbajnok szimultánján is játszott. A sakk azóta is Sógor Csaba (1811) szívügye, a 24. Caissa-torna Hobby players csoportjának holtversenyes ezüstérmese a Lichessen (https://lichess.org) sötéttel annyi lépésből adott mattot 1873 pontos ellenfelének, ahány évig szorgalmazhatta az EU-ban a sakk iskolai bevezetését. Sakktanulmány Ernest Levonovich Pogosiants szovjet-örmény sakkszerző az ukrajnai Chuhuivban született 1935. június 4-én. Rövid élete során körülbelül 6000 művet alkotott. 1988-ban a sakkszerzők nagymestere lett, majd két év múlva hunyt el Moszkvában. A Shakhmatnaya Moskva 1961-ben tette közzé az ábrán látható művét, melyben sötét két lépésben gyalogátváltozással fenyeget, majd két könnyűtisztjével a pattra játszó sötétnek váratlan mattot ad: 1.Ff1! Fb5! (1…Fd7 után 2.Hg5 g2 3.Fg2 Kg3 4.Ff1 Fc6 5.Fe2 Fd5 6.Fd1 Kf4 7.Kh5 Kg3 8.Kg6 Kf4 9.Kf6 Fc6 10.He6+ Ke3 11.f4 nyer) 2.Fg2! (2.Fb5? patt) Ff1! (2…Fe2 után 3.Hd2 Fd1 4.Hf1 Fc2 5.He3 Fg6 6.f4 nyer) 3.Ff1 g2 4.Hg3!! g1V (4…gf1V után 5.Hf1 Kh3 6.Kg5 vagy 4…Kg3 után 5.Fg2 Kg2 6.f4 nyer) 5.Hf5 matt.

Biró Sándor



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!