Hirdetés

Sakksuli (504.)

HN-információ
Vezéráldozat egy huszárért Október 22. és 28. között a Tegernsee déli partján elterülő Rottach-Egernben lezajlott 9. Szenior-kupát az 58 éves kölni Peter Wacker (2219) FIDE-mester nyerte 6 ponttal a szintén 6 pontos 60 éves Peter Senner (2148), valamint az 5,5 pontot teljesítő 69 éves Martin Böhm (2137) előtt. A tornagyőztes Wacher repülőrajtot vett, 5 győzelemmel kezdett (riválisa, Senner ellen is nyerni tudott), majd két döntetlennel biztosította be elsőségét. A 7 fordulós svájci rendszerű tornán kilenc ország 107 sakkozója ült asztalhoz. Négy forduló után 3,5 ponttal a 2. helyen álltam. Aztán két nyert játszma elvesztése szárnyamat szegte, 4,5 ponttal (+2) egy Élő-pontot nyertem, de az utolsó díjat előttem vitték el. A két vereség akár a meghűlés számlájára is írható, hiszen ilyenkor kedvetlen az ember. De okozója lehet a túlzott ragaszkodásom a szemet gyönyörködtető vezéráldozathoz, a szépet, maradandót való alkotáshoz. A 6. fordulóban az 58 éves Hartmut Moritz (2013) ellen Griscsuk nagymester friss játszmáját követve gyalogot áldoztam. Ellenfelem a bonyodalmak kiszámolására egy órát használt el, nekem elég volt a 3 perc. Aztán a tartós, futópáros előnyt biztosító 9…h6! helyett 60 percet viaskodtam a vezéráldozaton, és mondhatom, hogy a szépség keresése lett a vesztem. Moritz–Biró Ponziani-megnyitás 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.c3 (ellenfelem kedvence a Ponziani-megnyitás) d5 4.Va4 Hf6 5.He5 Fd6! 6.Hc6 bc6 7.d3 (a gyalogáldozattal egy óra időelőnyre tettem szert, persze világos további harácsolása esetén 7.Vc6+?? Fd7 8.Va6 He4 9.d3?? Hf2!! 10.Kf2 Vf6+ 11.Kg1 Fc5+ 12.d4 Vd4+ 13.cd4 Fd4+ 14.Fe3 Fe3 futómatt, vagy 11.Ke1 Fg3+ vezérfogás sem lenne csúnya) 0–0 8.Fg5 Bb8 9.Vc2 Be8 (9…h6! kellett és 10.Fh4?? g5 11.Fg3 de4 12.de4 He4!! 13.Ve4?? Be8 után a vezér „fűbe harap”, vagy 10.Ff6 Vf6 futópáros ellenérték sötétnek) 10.Hd2 de4?! (10…h6 kellett) 11.de4 He4!? (Ehhez gatya kell! Egy óra számigálás eredménye! A vezérért cserébe csak egy huszárt kapok, de világos királya a tábla közepén reked, és ellenfelem pontatlan védekezésében is reménykedtem. Ez szenior versenyeknél előfordul, mely a folytatásban is látható. 11…h6 nyugisabb lenne) 12.Fd8 Hc3+ 13.He4?! (A Stockfish 14 szerint 13.Fe2! Be2+ 14.Kf1 Fa6 15.Vc3 Be3+ 16.Vc4!! Fc4+ 17.Hc4 Be4 18.Hd6 cd6 19.Fc7 Bb2 20.Fd6 Bee2 21.Fc5 Ba2 22.Bd1 után világos nyer, de 13.Fe2! He2 14.Vc6! Be6 15.Vc4! Hg3+ 16.Ve6 Fe6 17.hg3 Bd8 18.0–0–0 lépéseket is meg kell találni világos előnyéhez) Be4+ 14.Kd2 Ff5! 15.Fg5? (15.Fd3 Bd8 16.Fe4?? He4+ 17.Ke3 Fc5+ 18.Kf4 Bd4! 19.Kf5 Hd6+ 20.Kg5 f6 21.Kh5 g6+ 22.Kh6?? Hf7 matt lenne, azonban 16.g3! tartaná az egyensúlyt, de szenior legyen a talpán, aki ezt kiköbözi) Hd5 (kimaradt a 15...Hb1+! 16.Kd1 Be1+! 17.Ke1 Fc2 18.Fc1 Ha3! nyerőesélyes változat) 16.Fe3? Be5 (ismét kihagytam a 16…Fb4+! 17.Kc1 Be3! 18.Vf5 Be1+ 19.Kc2 Ba1 20.Fd3 g6 21.Vd5 cd5 22.Ba1 Kf8 vagy 18.fe3 Fc2 19.Kc2 He3+ 20.Kd3 Hg4 sötét előnyére szolgáló varikat) 17.Fd3 Fd3 18.Vd3 He3 19.fe3 Bb2+ (19…Bd5 minőséghátránnyal visszanyerné a vezért) 20.Kc3 Bbb5 21.e4 f5 22.Vc4+ Kf8 23.Bhf1 Bbc5 24.Bae1! (óvatosnak kell lenni, mert 24.Bf5+?? Bf5 25.ef5 Fe5+!! közbeiktatás után sötét nyerne) Bc4+ 25.Kc4 g6 26.ef5 Bc5+ 27.Kb3 gf5 28.Bc1 Bb5+ 29.Kc3 Fh2 30.a4 Bd5 31.Kb3 Fd6 32.Bc6 Kg7? (32…a5! tartaná a döntetlent) 33.Ba6 Kg6 34.Ba7 Bd2 35.Ba8 Fe5 36.Bg8+ Fg7 37.a5 Bg2 38.a6 Bb2+ 39.Ka3 Bb6 40.Bg1+ Kh6 41.B1g6 Ba6+ 42.Kb4 Bg6 43.Bg6+ hg6 44.Kc4 Kh5 45.Kd4 g5 46.Ke5 Kg4 47.Kf6 f4 48.Bg5+ Kh3 49.Bf5!! (persze 49.Ke5? f4 döntetlenhez vezetne) Kg3 50.Ke5 f3 51.Ke4 f2 52.Ke3 elfogyott a puskapor és feladtam (1–0). Nemzetközi bajor bajnokság Késő ősszel a Tegernseer Tal Tou­r­is­mus Gmund am Te­gernsee-ben rendezi a nemzetközi nyílt bajor bajnokságot. A közel ötszáz sakkozót befogadó tornát sokáig Bad Wiessee rendezte, aztán a Gyógycentrum átalakítása után helyezték át, pontosabban Gut Kantenbrunnba. A Tegernsee-tó partján nyáron zsúfoltság van, most azonban a sárguló falevelek mellett a szigorú járványügyi intézkedések árnyékolják be a 24. bajor bajnokságot. A versenyigazgató, Sebastian Siebrecht nagymester igyekezete ellenére a 2019-es évhez képest visszaesést jelent, hogy a hatalmas termeket nem lehetett jól kifűteni, ehhez viszont a kinti 3-8 Celsius-fokos hőmérséklet is társult. A 3G-igazolvány (oltás, betegségen átesett és PCR-teszt), no meg a távolság betartása miatt a tavaly elmaradt versenyt az idén 333 főre csökkentették, köztük 24 ország 13 nagymestere, 15 nemzetközi mestere és 34 FIDE-mestere is asztalhoz ült. A rendezők a maszkok tekintetében is bekeményítettek, csak FFP2 maszkok viselését fogadják el, a 3G-igazolvány birtokosai karszalagot kapnak. A 9. Szenior-kupa folytatásaként Csíkszereda Megyei Jogú Város sportpályázatával veszek rész a 24. OIBM tornán, melyen 36 táblát élőben is közvetítenek. Két évvel ezelőtt a 2. számú kiemelt Eljanov nagymester volt az ellenfelem a nyitófordulóban, és akkor ő holtversenyes győztes lett. Most a húsz éve Párizs mellett élő azerbajdzsáni Namig Guliyev (2555) nagymester, a torna 4. kiemeltje rontotta el a jó versenykezdésemet. Amúgy a rendezők a szokatlan Baku-rendszert alkalmazzák az első 5 forduló párosításakor, ennek a lényege, hogy a mezőny fele (162) a nagy Élő-pont-különbség elkerülése érdekében csak egymás ellen játszik. A 3. forduló ötödik tábláján ritkaságnak számító rövid játszma született. A 26 éves Leon Mons (2536) német nagymester csupán 7 lépésben győzte le az 57 éves honfitársát, Arnold Zude (2371) nemzetközi mestert! Méghozzá a romantikus sakk Királycselét alkalmazva. Mons–Zude: Királycsel 1.e4 e5 2.f4! ef4 3.Hf3 Hf6 4.e5 Hh5 (a legújabb divat a Királycsel ellen) 5.Ve2!? g6 6.d4 Fg7?? (máris aknára lépett, 6…Fe7 kellett) 7.g4!! és sötét feladta (1–0), mert 7…fg3 „en-passant” után 8.Fg5!! jön kiadós anyagnyeréssel. Sakktanulmány Rinck Henri 1939-ben közzétett tanulmányában világos 3 gyalogja elbánik a két futóval: 1.b7!! Fc6 (1...Fc7 2.cd7 Kd4 3.d6 után 27 lépéses mattot jelez a sakkprogram.) 2.b8V Fd5+ 3.Kh2!! Fh4 (más futólépésre kettős támadással nyer tisztet: 3...Fa5 4.Vb5+, 3...Ff6 4.Vd6, 3...Fe7 4.Ve5 vagy 3...Fg5 4.Ve5) 4.Vd6!! Ke4 (4...Kc4 5.Vf4+) 5.Vb4+, és a futó elveszett.

Biró Sándor



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!