Alcsíki és felcsíki települések meg az ott élők múlt­jának darabjait őrzik felbecsülhetetlen értékű írott források a Gyulafehérvári Ró­mai Katolikus Érsek­ség Csík­szeredai Gyűjtő­le­vél­tárá­ban, a csíksomlyói Szent Péter és Pál Plébánia épületében. Láto­gatásunkkor Pál Péter levéltáros vezet körbe, és mint magyarázza, a 2016-ban létrejött gyűjtőlevéltárban az al- és felcsíki főesperességek és plébániák összegyűjtött iratait raktározzák, illetve a könyvtári részlegen 24 csíkszéki plébániáról őriznek könyvritkaságokat, összesen hétezer kiadványt: teológiai, filozófiai műveket, történelem- és nyelvkönyveket, szótá­ra­kat, lexikonokat, termé­szet­tu­dományi kiadványokat és más műveket az elmúlt év­századokból. 2018-ban egy restaurátor-mű­helyt is ki­alakítottak, ahol könyv­rit­kaságokon, egyedi doku­­men­tu­mokon állag­védelem érde­ké­ben vé­geznek fizikai és kémiai kezelést.

Végrendelet a feleségnek

Különleges dokumentumot mu­tat nekünk Pál Péter a gyűjtőlevéltárból: egy 1646-ban kézzel írt végrendeletet, amely a csíkszenttamási egy-házközség iratai kö­zött maradt fenn, és minden bizonnyal Csíkszent­tamá­son jegyezték le. A testa­mentum egyike a levél­tárban őrzött legrégebbi dokumentumoknak: amikor a közel négyszáz éves kéz­irat létrejött, a tatárbetöré­­-
sek a Csíki-medencében szinte állandó veszéllyel fenye­get­tek, és még I. Rákóczi György volt Erdély fejedelme. De nemcsak régisége miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert rendkívül ritkák a polgári végrendeletek ebből az időszakból.
A végrendelet különle­gessége annak tartalmában, illetve megható megfo­gal­ma­zásában rejlik: a csík­szent­tamási örökhagyó, Sajgó Fe­renc tanúk előtt rendelkezik arról, hogy nem kis vagyonát feleségének adja, aki ha akarja, férje halála után együtt élhet Sajgó Jánossal, aki – mint a levéltáros mondja – feltehetően az örökhagyó testvére. Egy részletet a testamentumból az olvashatóság kedvéért át­írásban közlünk: „Hagyom ilyen alázattal az feleségemet Sajgó Jánossal, ha együtt akarnak lakni, együtt lakjanak, egymásnak keressék kedvét. Ha ugyan álhatatlanság jő közikben, hagyom az fele­ségemnek az én részem marhámot, ökrömet, ünő bar­­momat, kacolámat [je­len­­tése kancaló – szerk. megj.], juhaimat, pénzemet, jószá­gomat, pénzen vett örö­kös jószágomat, zálogos föl­deimet, irtás helyeinket […] Hagyom tutoraimnak György Pap uramot és Gurzó Gergely uramot, és Sajgó Jánost átok alatt, hogy az feleségemet háborgatók ellen mindenben megoltalmazzák.” Emellett Kristály Ferencné nevű le­ányára is tesz utalást az örökhagyó, neki egy kancát adományoz. A férj biztosítja feleségének a választás jo­gát, különlegesen szépen meg­fogalmazva ezt, illetve hogy „átok alatt” garantálja a végrendelet szó szerinti végrehajtását.
A lap alján négy darab, háromszög alakban kivágott és visszahajtott felzetes szá­razpecsétnek a nyoma látható, de a pecsétek mintázata alig kivehető. Arról, hogy a végrendeletet betartották-e, sokat nem lehet tudni, mivel a későbbi, Sajgó családra vonatkozó írásos emlékek nem térnek ki erre.

Egy ősnyomtatvány útja

A már említett könyvtár­ból is mutat egy igazi kü­lön­legességet Pál Péter: egy 1497-ben, Nürnbergben, An­ton Koberger nyomdájá­ban gót betűkkel nyomtatott, négy­kötetes Bibliának a har­madik részét, amelyre a könyvtár munkatársai 2019-ben, rendszerezés közben figyeltek fel. Romániában egyetlen példány sem létezik a harmadik részből, ugyanak­kor érdekesség, hogy a soro­zat második részét a kolozs­vári Akadémiai Könyvtár­ban, a negyediket pedig épp a Csíki Székely Múzeum­ban lehet megtalálni. Az első kö­tet Romániában nem is­mert, de e négykötetes Szent­­írásnak a példányai világ­­­­szerte fellelhetők más gyűj­­­teményekben, főként né­met nyelvterületen.

– Ősnyomtatványnak ne­vez­zük azokat a könyveket, amelyeket 1500. december 31. előtt nyomtattak. Hihetetle­nül értékes kiadványok ezek, hiszen sokat meg lehet tudni általuk a nyomdászat tör­ténetéről, nem beszélve arról, hogy az ilyen jellegű könyvek kötése és borítója is számos kincset rejt

– részletezi a le­véltáros.
Ennek a könyvnek a pa­pírtáblás bőrkötése például 1721-ben, Csíksomlyón ké­szült, a ferencesek nyomdá­jában – ezt a könyvben le­vő, kézzel írt bejegyzés alapján lehet tudni. A tábla merevítéséhez csirizzel ra­gasztottak össze lapokat, erre került rá a bőrkötés. Restaurálás közben érdekes nyomtatványtöredékekre buk­kan­tak a szakemberek: a somlyói nyomdából szár­ma­zó, 18. század eleji isko­la­dráma makulatúrájára. E nyom­tatvány ismeretlen, az em­lített töredékek is ne­hezen olvashatók, mivel gyen­ge minőségű, puha itatós­papírról van szó, melyet arra használtak, hogy a fes­téktöbbletet a kinyomtatott lapokról felszívja. Tehát az eredeti szöveg tükörképe lát­ható az itatóspapíron, az eredeti nyomtatvány viszont nem ismert, mindössze a borítóban megtalált itatós­papírok árul­kodnak létéről.
A könyv egyik tulajdonosa Ferenczi György filozófiából doktorált plébános volt, aki Nagyszombatban tanult te­oló­giát, majd Csíkszent­györgy lett a szolgálati helye. A plébános valószínűleg ma­gával hozta a kiadványt, amelynek eredetileg sem volt címlapja, és a könyv végi lapok is hiányoztak a kolofonnal együtt, ahol szo­kás szerint feltüntették a nyomtatás helyét és idejét. Miután Csíkszentgyörgyre ke­rült, a ferencesek könyvkötő műhelyébe vitte a kiadványt, ekkor került rá a jelenlegi kötés. A plébános 1727-ig szolgált Csíkszentgyörgyön. Bár ő távozott, a Szentírás a csíkszentgyörgyi római ka­tolikus plébánián maradt.
Később innen került a könyvtárba a kötet, melynek 18. századi borítójáról ad­dig senki sem gondolta, hogy egy igen­csak értékes ősnyomtatványt rejt. Miután a könyvtárba került a kiadvány, Muckenhaupt Erzsé­bet régikönyves szak­ember segítségével sike­rült azonosítani a könyv szár­mazását, a legválto­za­tosab­ban metszett M betűt, annak típusrepertóriumát meg­vizs­gálva.
E dokumentumok mű­velő­déstörténeti értékét alig győ­zi hangsúlyozni a le­véltáros. Szá­mos kincset őriz még a levéltár és könyvtár, melyet gyakran látogatnak kutatók, ér­deklődők vagy akár iskolás osztályok is – persze más-más céllal.