Hirdetés

Romlott a diákok tudásszintje

HN-információ
A közvélekedéssel ellentétben nem tette könnyebbé és kényelmesebbé a pedagógusok életét a digitális oktatás, sőt, jóval több időt kellett fordítaniuk az oktatás és számonkérés megtervezésére és kivitelezésére. A diákok teljesítményére sem hatott jól ez a „műfaj” – derült ki a Magok Egyesület kutatásából. A Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) mellett működő Magok Egyesület pedagógusokat kért fel, hogy vegyenek részt egy felmérésben, amely olyan kérdésekre kereste a választ, hogy az oktatók milyen kihívásokkal kellett szembenézzenek és megküzdjenek az online oktatás bevezetésével és milyen segítségre lenne szükségük, hogy hatékonyabban tudjanak tanítani. Székelyföldi válaszok Az online kérdőívet a közösségi médiában, illetve emailben jutatták el a pedagógusokhoz, óvodapedagógusok, tanítók és általános-, illetve középiskolában oktató tanárok válaszoltak a kérdésekre – tájékoztatott Veres Hanga szociológus-közgazdász, a SZÉK munkatársa. Bár a felmérés nem tekinthető reprezentatívnak, de mivel 200 fölötti a visszaküldött válaszok száma, a szakember úgy véli, hogy a kapott eredmények a szakma számára hasznosak lehetnek. Egyébként a válaszadók több mint 70 százaléka Hargita megyei volt, de a 30 kérdésből álló felmérés válaszadói között Kovászna és Maros megyeiek is voltak. Autodidakta felkészülés A Magok Egyesület kutatási eredményei arról tanúskodnak, hogy az oktatóknak intenzívebb munkát és jelentősebben több időt kellett fordítaniuk az oktatás és számonkérés megtervezésére és kivitelezésére. A digitális oktatásra való átállás se nem könnyebbé, se nem kényelmesebbé nem tette a nevelő és ismeretátadó tevékenységet. A pedagógusok saját bevallásuk szerint egyáltalán nem voltak felkészülve tavaly ilyenkor, de fél év alatt mindenki vagy így, vagy úgy, de képezte és fejlesztette magát ezen a területen, ezért ősszel már jobban ráhangolódva tudtak teljesíteni a digitális oktatásban. Mint kiderült, legtöbben (87 százalékuk) maguk néztek az interneten utána annak, hogy hogyan kell online órát tartani és autodidakta módon képezték magukat, de ugyancsak nagy volt a pedagógusok közti együttműködés is, egymást segítették és támogatták abban, hogy milyen platformok léteznek és azokat hogyan lehet jól használni. Sokan online képzésekre is beiratkoztak. Ugyanakkor az oktatási intézmények is igyekeztek hozzájárulni a tanárok felzárkóztatásához, de sokaknak a fiatal generáció jelentett mentsvárat, hiszen a saját gyerekeik vagy diákjaik nyújtottak segítő kezet a tanároknak. Módszertani nehézségek Összességében mégis az jelenthető ki, hogy elsősorban a digitális oktatás módszertanával akadtak nehézségeik, legnagyobb kihívásnak a diákok figyelmének megtartása, az interaktív és érdekes órák tartása, érdekes feladatok és könnyen ellenőrizhető házi feladatok kiadása bizonyult – magyarázta Veres Hanga. A pedagógusok ugyanakkor úgy látják, hogy romlott a diákok tudásszintje, amit egy +3 – -3-as skálán -1,12-re értékelt a felmérés. Nem igazán nagy mértékű a romlás, de ha az oktatás célja a tudás gyarapítása, akkor ez mindenképpen kudarc. A teljesítményromlás nem csupán a pedagógus hibája, hanem az oktatásban részt vevők minden szereplője felelős érte (oktatásszervezés, oktató, diák), továbbá hozzájárult még az összehangoltság hiánya, az érdektelenség és a kiégés jelensége is – összegez a Magok Egyesület kutatása.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!